3. fejezet

Áldozati bárányok

- 8119! – ugrott valaki a nyakamba néhány perccel azután, hogy elváltam 3498-tól – Ma később indultál a szokottnál! – nyávogott a nyakamba. Lassan kibújtam a karjai alól.

- Csak kicsit tovább aludtam… - néztem fel 3971-re. A jól megszokott, széles mosoly most is az arcán ült. Talán picit idegesítő is, de nem lehet rá haragudni a jókedve miatt! – ’92 visszajött már?

- Még nem jöttek haza… – sóhajtott fel egy másodpercre elszomorodva, de rögtön visszatért a mosolyához, ahogy folytatta – de 2006-senpai azt ígérte, hogy ebédre visszatérnek! Nekem pedig nincs jogom kételkedni abban, amit a senpaiok mondanak! – hogy tud ennyire nyugodt maradni? Itt két munka van, ami nagy veszéllyel járhat: a környéket járó felderítő csapatunk és a víz után kutatók. 1792 utóbbiak közé tartozik… Ha 3487 napokig távol lenne, biztosan agyon izgulnám magam érte. 3971 pedig itt áll előttem és egy tiszta mosoly mellett mondja nekem ezeket… - 2006-senpai mindig épségben hazahozza mindnyájukat – hunyta le a szemeit. Csak én lennék bizalmatlan? Talán csak rossz a hozzáállásom…

- Igazad van. Egészen biztosan nem lesz bajuk! És talán még egy hosszabb ideig kitartó vízkészletet is találnak!

- Az biztos! – vigyorgott a srác - És Veletek mi a helyzet? 3487 jókedvűnek tűnt, mikor reggel láttam!

- Egyre többet vannak álmaim 2178-cal… Reggelente alig tudok a szemébe nézni… - néztem a földre kínomban.

- Meg kéne beszélned 3487-tel a dolgot. Nem kéne megvárni, amíg megtudja magától… – figyelte egy percre elkomolyodva az arcom. Könnyű mondani, de hogy volnék képes a szemébe mondani, hogy a senpaiért epekedek, miközben együtt vagyunk? Ez borzasztó! – Rendes srác vagy és sose csináltál semmi hülyeséget, amióta összekerültetek. Biztosra veszem, hogy még örülne is neki, ha őszintén beszélnél vele az érzéseidről! – lehet, hogy igaza van, de félek… Jelenleg 3487 a pajzsom a magánnyal szemben! Szükségem van Rá. Ezzel pedig csak magam ellen fordíthatom! Méghozzá egy lehetetlen szerelemért? Hisz a vak is látja, hogy 2178-nál az esélyem nagyjából a nulla környékén van… - Vagy tettél is valamit, ami miatt valóban aggódhatna? – húzta fel az egyik szemöldökét.

- Dehogyis! Nem akarom bántani Őt! És igazából… fontos is nekem. Csak 2178… - nem is tudom, hogy is mondhatnám. Ő tesz tönkre mindent? Mintha tehetne róla, hogy beleestem… Akkor meg mégis, hogy fejthetném ezt ki 3971-nek?

- Idővel el kéne mondanod neki! Addig, amíg még a kapcsolatotok fix és egy efféle dolog nem ingathatja meg! – mikor komolyan beszél valamiről, egészen más embernek tűnik! Ezért is nagyon szeretem őt. Jó érzéssel tölt el, ha egy efféle személyiség annyira komolyan veszi a problémám, hogy még maga is megváltozik… Ilyenkor úgy érzem, tényleg törődik velem – Ha nincs más gondotok, én ajánlom, hogy valld be neki – következtette végül. És én ígérem, hogy egyszer ez megtörténik… ha majd lélekben is készen állok rá…

- Persze! Beszélek majd Vele! – mosolyogtam 3971-re, mire vidáman átkarolta a vállam, és kis noszogatás után berángatott a raktár melletti „kávézó”-ba.

- Oh, fiúk… Szeretnétek valamit? – hajolt meg előttünk zavartam 6883. Épp mikor beléptünk, látott neki felmosni. Elég ziláltnak tűnt…

- ’83! – vigyorgott rá 3971 – Láttalak tegnap este 4387 társaságában! Csak nem sikerült végre egy hosszabb távú kapcsolatot is kialakítania? – 4387-ről csak annyit kéne tudni, hogy… hát…

- Öh… - az arca egy másodperc töredéke alatt rákvörös lett – Nem igazán… - a mosoly erre kényszervigyorrá vált 3971 arcán.

- Oh… bocsi. Csak azt hittem… hogy Te… milyen szép napunk van! – szinte a falba tudtam volna verni a fejem ezt a felettébb kínos témaváltást hallva.

- Aha… Igazán gyönyörű – hosszú, néma csend és zavart vigyor.

- Bocsi a késésért! – csörtetett be az ajtón 6298 lihegve – Jó reggelt Mindenkinek! – végre a kegyetlen aura megtört. Ahogy az asztalunkhoz lépett, sietve összefogta hosszú, szőke haját – Hozhatok egy teát, 3971?

- Már épp rendelni készültem. Egy gondolatolvasó vagy! – a mosolya még mindig nem volt az igazi, de már jóval másabb volt, mint fél perce…

- 8119? Te kérsz valamit? – nézett hátra rám, miközben elindult a pulthoz. Mindenfelé ezek az éles, kék fények… kiégnek a szemeim! Nem értem, miért kellett a szabadból bejönnünk ide…

- Nem, köszi – hárítottam a kínálást. Csak minél előbb szabadulni akarok!

- Tessék! – rakta le egy mosoly mellett a srác elé a gőzölgő csészét – Képzeljétek! – foglalt helyet, mire bátortalanul, 6883 is követte a negyedik székbe – Amint kiléptem a kapun, kiáltás fogadott! Talán még ti is hallottátok! – kérdően egymásra néztünk, majd egységes nemleges válasz után vártuk a folytatást – Minden bizonnyal egy új srác! Annyira izgatott vagyok! Vajon milyen lehet? Ti nem vagytok rá kíváncsiak? Fogadok, hogy most egy segítő se jön errefelé, hogy beszámoljon róla! Ez annyira csalás!

- Nyugi, 6298! – tette a feje tetejére nagy kezét 3971 – Ha van újfiú, ebédnél úgyis látjuk! – igazából engem is érdekel. Nem szívesen látom a nálam fiatalabb kinézetűeket… vetélytárs szaguk van 2178 és 3487 személyével kapcsolatban is!

- Hé! – intett felénk az épp belépő 1667. Mit keres ez itt? Nemrég még 3498 fűzésével foglalatoskodott, de ahogy látom, most is csak lábatlankodik itt… - Még nem láttátok az új tagot, mi? – fordított egy fölényes vigyor mellett az asztalunkhoz egy széket.

- Te már láttad? – csillantak fel 6298 szemei – Milyen?

- Hah! – hajtotta le a srác a támlára a fejét – Valami eszméletlen! Egy újabb kihívás lesz, az tuti! – vigyorgott még jobban.

- De milyen? – egyenesedett fel 6298. Már látszott, hogy rohanna megkeresni…

- Apró, törékeny, szöszi tündérke – ahogy lehunyta a szemeit, miközben a mosolya egyre kajánabb lett, szinte hallani lehetett a gondolatait – Édes kis hangja van… De amúgy szinte azonos személyiség 3498-cal! Egy kedves megszólás, és már a mélybe aláz a szövegével! Csak ez a srác még cifrábbakat tud az ember fejéhez vágni… - 1667 örök vesztes marad, ha így folytatja az életét. Ha akar magának egy éjszakánál hosszabb kapcsolatot, akkor azt biztos nem a már egy ideje itt élőkkel fogja kialakítani… Nincs itt még egy ilyen bunkó arc, mint ő! – De cuki, mikor durci…

- Alig várom, hogy találkozhassunk! – fogta közre kezeivel az arcát 6298, miközben szinte sikítva felnevetett.

- Kezdek kíváncsi lenni… - szólt bele egy mosoly mellett 3971 is, mire 6883-mal mi is bólintottunk.

Pár perc hosszan hallgattuk még őket, majd ahogy 3971 kivégezte a teáját, elköszöntünk a többiektől, majd nekiindultunk, most már kicsivel sietősebb léptekkel az utcán.

-------------

8119: a főhős

2178: a borostyánszemű senpai

3487: 8119 jelenlegi barátja és lakótársa

3498: a legrégebb óta itt élő, 10-12 éves kinézetű fiú

3971: 8119 mindig vidám és mosolygós munkatársa

6883: a kávézó csendes és félénk dolgozója

6298: a kávézó energikus és felettébb vidám alkalmazottja

1667: az idegesítő és perverz munkakerülő