4. fejezet

Fekete fény

Hűha! Felettébb feszült légkör fogadott minket, ahogy kinyitottuk a tágas, raktárszerű épület ajtaját. A legtöbben csak egy megvető pillantással voltak felénk, míg akadt olyan is, aki a nézésével akart meggyilkolni. Szinte a bocsánatáért esedezve hajlongtunk 7655-senpainak. Ő mindig jókedvű és nyugodt. Most azonban meg se próbálta leplezni idegességét egy álmosollyal! Komoly arccal figyelt minket, majd közelebb lépett hozzánk, és mondta:

- Késtetek – szerencsére az egyik legjózanabb és barátságosabb senpai, így nem jött olyanokkal, mint „Hogy vagytok képesek még egy ilyen munkából is elkésni?!” vagy effélék… - Mint azt már korábban is gondoltuk, ma este fekete fény lesz. Így szigorú programot kell délig előállítanunk! Mindent bele, srácok! Számítok Rátok! – azzal hagyott is minket.

- Fekete fény lesz… - merengtem el egy papírköteg felett ülve. Mint programszervező, az én feladatom is az itt élők jólétét biztosítani a munkámmal… eddig azonban csak szórakoztató jellegű dolgokkal volt dolgom. De mikor ilyen fontos eset vetődik fel, úgy tűnik, mindenkire nehezedik a nyomás! Még nincs egy hónapja, hogy itt dolgozom. Eddig a földet túrtam a tudomány embereinek, bármi olyan után kutatva, ami az evilági dolgokra utalna. De egy hónapja felhagytunk vele, mert értelmetlennek találták a kutatók… Csak földet, kavicsokat és gyökereket találtunk. Se víz, sem használható ásványkincs, se bármi emberi vagy állati maradvány… Ez a hely olyan, mint egy használatlan, vadonatúj világ! Senkise mocskolta még be. De hogy kerültek akkor ide ezek az épületek? Mi adja ezeket a kék fényeket? Milyen erőforrás?

- ’19! – zökkentett ki a gondolatmenetemből 3971 – Nem kell aggódni! Már szinte mindenki átélte a fekete fényt! Az újoncokat pedig még könnyű manipulálni. Senkinek nem esik baja, majd meglátod! – persze, ez is fontos… Azonban engem jobban zavar jelenleg a tehetetlenség érzése, ami eluralkodott rajtam.

- Mit kéne tennem, ’71? – meredtem magam elé kétségbeesve. Hogy tudnék bármi hasznosat is tenni, miközben a fekete fényt eddig egyszer éltem át, akkor is csak annyit tudtam, hogy valami rossz, és nem szabad kibújnom az ágyból… Az volt az első alkalom, hogy 3487-tel egy ágyban is aludtunk. Addig csak, ha egyikünknek se volt senkije éppen, lefeküdtünk párszor. Így nekem valamiért cseppet se maradt meg rossz emlékként a dolog! De a többiek szemében látva a pánikot…

- Hogyhogy mit? – nézett le rám értetlenül a srác – Dolgozz úgy, mint eddig!

- De most nem valami istenverte partit szervezünk! – valamiért egy pillanatra dühös lettem. Biztos a körülöttem kiáradó feszültség tesz engem is ilyenné…

- Csak nyugi! – olyan higgadtan mosolyog most is! A vállaimra helyezte a kezeit, és éreztem, ahogy a homloka az enyémhez nyomódik – Ha így könnyebb neked, akkor én majd összehozom a programot. Nekem elég, ha mellettem vagy és segítesz – valahogy a szituációtól olyan érzés fogott el, mint mikor 3487 kikezd velem… a szavai súlyától kellemes borzongás fut rajtam végig, a légzésem és a szívverésem kezd felgyorsulni… a szemeim az ajkait figyelik… - Így megfelel akkor? – állt vissza. Mégis, mit nem képzelek? Barátom van… Barátom van. Barátom van! Mi több, neki is! Zavartan ráztam meg a fejem, hogy kitisztuljon a fejem az őrült gondolatoktól.

- Nagyon megköszönném a segítséged! – hajoltam meg. Most egy kis ideig kerülnöm kell a tekintetét. Attól tartok, újra feltörnének a mocskos gondolataim vele. Nem szabad!

- Akkor mindent bele! – vigyorodott el, majd (már csak talán megszokásból is) a vállamnál átkarolva odébb vitt, egy kupac vázlatához – Még nem sok pontot írtam a fekete fénnyel kapcsolatban most, de kérlek, addig olvasd át ezeket a régebbieket, hátha találunk felhasználhatót! – ha már ilyen könnyűszerrel megúszok egy ilyen munkát, mindent bele kell adnom és a legjobban teljesítenem.

- Igenis! – azzal buzgón nekiláttam a papíroknak.

A betűk kezdtek összefolyni a szemeim előtt. Idegesen dörzsöltem az orrnyergemnél. Ahogy leraktam a vázlatokat, 3971 egy ismeretlen arcát láthattam meg. Mikor dolgozik, mindig szívvel-lélekkel teszi, de most egy komoly arc mögül, rideg pillantással a papírjaira, sercegő ceruzával szinte megszállottnak tűnik! Kezdem magam feleslegesnek érezni ebben a munkakörben… Rajtam kívül mindenki feszülten, elgondolkodva, hevesen irkál a papírkötegre, amely előtte hever, míg én egy székben hátradőlve olvasgatok és ilyesmiken gondolkozok. Talán ideje lenne mást találni elfoglaltságnak. Ez nem nekem való! Még 7655 is rosszabbul néz ki, mint egy hulla…

- Nagy gáz van! – rontott be szinte az ajtón 1667, mire a zombihad ködös tekintetei mind rászegődtek – A vizes srácok egyike most érkezett, hogy holnap délutánra várhatóak csak vissza! Azt is mondta, hajnalban indították útra… - nem jönnek haza még ma? Szegény 3971… pedig annyira biztosra vette, hogy 2006-senpai betartja az ígéretét, mint mindig… egy oldalpillantást vetettem rá, de a látvány letaglózott: az alsó ajkába harapott, majd kezei közé fogva a fejét remegni kezdett egész testében. Sokkoló látni, ha a legjobb barátod, aki szinte a mosolya nélkül nem is Ő, most emberi roncsként próbálja visszatartani a könnyeit.

- Ma este fekete fény lesz! – állt fel hirtelen a senpaiunk, és a hangjából olyan idegesség szólt… - Most azonnal figyelmeztetni kell őket, és biztonságba helyezni! Egy embert se hagyhatunk kinn egy ilyen éjszakán!

- Mi?! Fekete fény?! De hisz alig több, mint egy hónapja volt! Hogyhogy most…? – rendült meg a hírtől 1667 is.

- Ez nem a mi asztalunk… - hárította 7655 – De az igen, hogy megszervezzük a bemenekítésüket!

-------------

8119: a főhős

2178: a borostyánszemű senpai

3487: 8119 barátja és jelenlegi lakótársa

1667: az idegesítő és perverz munkakerülő

2006: a "vizesek" senpaia

3971: 8119 mosolygós és mindig vidám barátja

7655: a programszervezők senpaia