Egy
sokatmondó reggel
A
szemeimet törölgetve ültem fel az ágyamban. Ezt követően próbáltam lélekben is
felébredni, mire villámcsapásként ugrott elő annak a néhány percnek az emléke,
mielőtt újra kidőltem volna. 3006hoz bújtam, aztán leédesezett, és meg akart
csókolni… Talán csak álmodtam? Az ágya felé néztem, ahol első látásra
ugyanabban a pozitúrában aludt, ahogy betakartam… Mit nem képzelek? 3487re
bukik… mégis miért akarna velem ilyesmiket tenni? Ásítva egyet feltápászkodtam,
kicsit kiropogtatva a tagjaimat.
-
’reggelt! – nyúlt ki a takarója alól 3006 felém intve, majd azt egy álmatag
tekintet követte. Ma se tűnik frissebbnek… Mi több; szarabbul néz ki, mint
tegnap!
-
Szia… - nyögtem oda válaszként. Olyan kínos… egyfolytában felvillan a kép,
ahogy ránézek…
-
Gond van? – pillantott rám a takarója alól, majd elnyomott egy ásítást.
-
Hát… - ha álom, akkor is szörnyű, hogy most már nem csak Senpaijal, de még
3006tal is fura álmaim vannak! – Csak fura álmom volt… nem fontos! – jobb lenne
talán nem feszegetni a témát, mielőtt még belelát valamit…
-
Na mesélj! – hajtotta vissza a párnára a fejét, közben engem vizslatva.
-
Felriadtam este, és Te jöttél oda megvigasztalni… fura, nem? – vakargattam
kínosan a tarkómat. 3006 arckifejezése egészen idegen volt – Most meg mi van?
-
Érdekes álmaid vannak… - fordult a
hátára, és kezdte bambulni a plafont. Ezt meg most hogy érti? Ezek szerint
mégis megtörtént volna, vagy csak azért hangsúlyozta így, mert nevetséges? –
Lassan indulnom kéne… Maradj a szobában, amíg 3487 vissza nem jön, oké? – ült
fel az ágyon, majd nekikezdett az öltözködésnek.
-
Oké… - annyira kínos… most akkor mi történt este? Tényleg csak álom lett volna?
-
Szia! – mondta, miközben szórakozottan orrba pöckölt, míg egy pillanatig
elbambultam.
-
Áu! – vigyorogva behúzta maga mögött az ajtót, míg én az orromat masszíroztam.
Szemét!
Egyszer még csúnyán kap azért, amiért folyamatosan piszkál! De már megint tök
egyedül ülök a szobában, és várhatom, hogy jöjjön valaki… És hogy 3487 mikor
érkezik vissza, arról semmit se tudok most se! Ha viszont kimegyek, újra én
leszek a hibás, ha valami bajom lesz… bár… jelenleg 3006ra vagyok bízva. Mivel
ő itt hagyott, mondhatom 3487nek, hogy nem figyelt rám, és ezzel talán egy kis
ellenszenvet is ki tudok alakítani kettejük között, és bebiztosíthatom magam
mellett! Elég undorítóan viselkedek most is… De fenyegető, hogy el akarják
lopni a pajzsomat!
Felöltöztem,
majd kiléptem a szobából, ami előtt legnagyobb meglepetésemre az épp megérkező
3487be botlottam…
-
Mégis, miért nem a szobában vagy? – tette a vállaimra a kezét és aggódó
tekintettel vizslatott.
-
Hát… mikor felkeltem, 3006 már itt se volt, én pedig…
-
Mit csinált?! – idegesnek tűnt. Talán azt hiszi, bántott engem, hogy az övé
lehessen? Sietve tolt be maga előtt az ajtón – Az előbb váltottam vele pár szót,
és azt mondta minden rendben Veled és már ébren vagy… - francba! Újra sikeresen
bajt okozok magamnak… - Mit csinált?! – 3971 folyton arra próbált buzdítani,
hogy legyek őszinte 3487hez… ha az igazat elmondom, vajon hogy reagál…?
-
Sajnálom… hülyeség volt ezt mondanom… valójában itt volt még, amikor felkeltem,
és kért, hogy várjalak meg…
-
Azt hiszem, nem értem, miért kellett ezt letagadnod… - értetlennek tűnt és még
mindig kissé mérgesnek.
-
Csak be akartam biztosítani, hogy az Enyém vagy! – böktem ki telibe, mire
meglepett arcot vágott, majd elmosolyodott, és megölelt.
-
Még mindig nem teljesen értem, mi az összefüggés, de örülök, hogy ezt mondtad…
-
Hát mert… tudom, hogy 3006 el akar venni tőlem… és azt akartam, hogy hibásnak
tartsd, ha valami bajom lesz, és ő nem figyelt rám… - elengedett, majd halkan
nevetni kezdett – Most meg mi van? – néztem el vörösen mellette.
-
Nagyon félreértettél valamit…
-
Mire gondolsz? – mi a fene járhat a fejében?
-
Az feltűnt, hogy amióta összejöttünk, azóta lényegében teljesen hidegen
viselkedik velem? – igen, de nem épp ez mutatja, hogy beléd van esve…? – Elég jóban
voltunk előtte, úgy egy évig nagyjából. Már akkor is megvolt egy-két rossz
szokása, de valahogy remekül tudtunk beszélgetni mi ketten. Aztán három-négy
hónapja végre tartott annyira jó barátjának, hogy a mindig tagadó válaszát a tetszik-e valaki? kérdésre lecserélte
egy őszinte válaszra…
-
Hogy Téged szeret - fejeztem be, nem hagyva folytatni a monológját – Épp ezért
nem értem, hogy tegnap minek is csinált olyasmit… - ezt már csak motyogtam,
mire 3487 elkapta a felsőm, és idegesen a falhoz nyomott.
-
Mit csinált Veled?! – mi a franc? Ne vedd már ilyen komolyan ezt! Épp elég
másik sráccal is csókolóztam már…
-
Csak megcsókolt… - fordítottam el az arcom, majd az arckifejezését látva
folytattam – Egyfolytában pofáztam, és csak le akart csendesíteni! – mégis mi
nem jut eszébe…!
-
Komolyan nem veszed észre, hogy még most is Utánad koslat?! Ha nem tudod
felfogni ennyiből, akkor nyíltan elmondom Neked: 3006 totálisan Beléd van esve
és képtelen felfogni, hogy az Enyém vagy! – hogy… belém? – Hogy volt pofája még
meg is csókolni…? – motyogott magában. Lehet, hogy jobban át kéne gondolnom,
hogy miben vagyok őszinte vele… - Te meg vagy olyan hülye, hogy ezt minden
nélkül elfogadd! Tudom… én is hibás vagyok, amiért most megkértem, hogy mikor
én nem tudok figyelni Rád, tegye ő… De sose hittem volna, hogy így kihasználja
az alkalmat! – az aurája szinte gyilkos… pedig mikor tegnapelőtt 1667tel
csókolóztam és tepertem le egy szál alsógatyában, csak én kaptam egy pofont! De
jelenleg csupán ennek töredéke zajlott le, de mégis jobban ki van akadva… -
Komolyan, én azt hittem, hogy már kicsit megbékélt! Bunkóság volt tőlem, hogy a
haverom kiszemeltjével jöttem össze az orra előtt, de… fel kéne már adnia! – 3006
ennyire fontosnak tartana? De hisz csak egyfolytában piszkál és szórakozik
velem! Ebből hogy kellett volna kivennem, hogy akar tőlem valamit?
-
Öhm… - szólaltam meg újra, még mindig a falhoz szorulva – Ha ez mind így van,
akkor tényleg félreértettem, de így, hogy tudok már a dologról, nem hagyom,
hogy hasonló történjen! Felejtsük el a dolgot! – az arcához értem gyengéden,
mire még jobban odanyomott a hideg felülethez, és forrón megcsókolt. Van rá
esély egyáltalán, hogy figyelmen kívül hagyja ezt? Ahogy elváltak az ajkaink,
finoman harapdálni kezdte a fülemet. Kicsit jobban beleadva magamat előrébb
vittem a csípőm, kissé az övéhez dörzsölődve.
-
Én kinyírom azt a srácot… - búgta a fülembe, mire leállva elhajtottam a fejem,
és a szemébe néztem. Az állatias szexuális kiéhezettség és düh egyszerre
kavargott a szemeiben. Rémisztő volt… - De előtte felfallak… - a kezei végleg
elzártak előlem minden menekülési útvonalat. Miután a szám akaratosan zárva
tartottam, csak az ajkaimat harapdálta, majd visszatért a füleimre – Úgyis a
végére megadod magad…
-
Ha meg akarsz erőszakolni, csak tessék! – kerekedtem felül a hangom remegésén.
-
Ez nem erőszak, butus… - nyalt bele a fülembe. Én kezdtem valóban… de már nem
akarom! Nem szeretném, hogy miattam bántsa most 3006ot! – Még csak ellen se
állsz igazából… - vezette le egyik kezét az oldalamon, mire borzongva tettem
egy szökési kísérletet – Micsoda ellenállás… - mosolyodott el, majd szívni kezdte
a nyakam. Minden erőmmel azon voltam, hogy leállítsam a remegésem… - Ha ez
erőszak, máskor is erőszakos leszek… már most hogy élvezed! Minden tagod remeg
és az érintésemre vár…
-
Nem… - sziszegtem a fogaim között, miközben lassan a ruháim alatt kezdett
játszadozni. Szinte sírnom kellett, hogy visszafoghassam a testemet.
-
Ne zavartasd magad! Csak én hallak és látlak most… - lehelte a nyakamba, egész
testével már a falhoz szegezve. Nem akarom megadni magam… - A Tiéd vagyok… - ha
az enyém, miért érzem úgy, hogy én vagyok az övé, de ezt fordítottan valahogy
nem érzékelem? – Itt jó lesz, vagy az ágyadba menjünk? – kérdezte, miközben egy
gyors mozdulattal megszabadult a felsőjétől.
-
Lassan dolgoznom kell…
-
Még van vagy egy órád. Nem menekülhetsz… - az ajkai a nyakamon szántottak
többször végig, majd „leszállva” rólam egy másodpercre szabadlábra helyezett…
Persze csak a pólómtól való megszabadítás járt a fejében. Ahogy azt odébb dobta
két karjával közre fogott újra – Annyira édes vagy… - borította el a
mellkasomat csókokkal – És kemény… - markolt a gatyámra, mire összerándultam –
Imádom ezt az arckifejezést. Ezek után másnak ne mutasd meg rajtam kívül! –
áttörve a zárt ajkaimon a számba férkőzött a nyelvével. És bár testileg még
küzdöttem ellene, lélekben már tökéletesen tisztában voltam vele, hogy ezek már
csak üres mozdulatok…
-------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése