16. fejezet

Mit rejtegethet?

Megint egyedül ébredtem… 3487 az ágy végében ült. A szemei kialvatlanul meredtek maga elé. Most se aludt egy szemhunyásnyit sem… Felültem az ágyban, de nem igazán reagált semmit rá. Biztos nem vette még észre… Odamásztam mellé.

- Jó reggelt! – mosolyogtam rá, mire feleszmélve rám nézett.

- Óh, ’reggelt! – dörzsölte meg a szemeit – Jól aludtál?

- Azt hiszem… - igazából majd kicsattanok az energiától, de ezt nem mondhatom a szemébe, miközben hullafáradt… - Azt reméltem, egész este mellettem maradsz… - biggyesztettem le az alsó ajkamat.

- Végig itt ültem vagy feküdtem melletted. Ne légy ennyire telhetetlen! Tudod, milyen nehezen fér el valaki melletted, mikor alszol? Minden tagod szétvetetted és egyfolytában lecsaptál… - ezt bizonygatva egy zúzódásfoltot mutatott a sípcsontján.

Egy darabig úgy tűnt, egész jó a hangulata, a látványa ellenére. Beszélgettünk és nevettünk, míg idővel észre nem vettem, hogy 3006 már nincs az ágyában. Mikor rákérdeztem, 3487 újra zaklatottabbnak látszott…

- Csak átment valamelyik társához…

- Kihez? – kérdeztem vissza rögtön. Az arckifejezéséből azon nyomban rájöttem, hogy nem kell feszegetnem a témát…

- Nem… tudom – legyintett egyet - De ha megbocsátasz, most kimennék mosdóba… - azzal el is sietett.

Sokat járkál ki mostanság… valami baja van? Nem szabad faggatnom! Nem, nem, nem! Inkább megnézem a ruháim, hátha megszáradtak már. Ahogy a mellékhelység melletti szobába beléptem, azonnal meghallottam tompán a falon keresztül érkező hangot.

- Minden rendben? – kérdeztem be az ajtóra tapasztva a fülem. Valami a falnak ütődhetett…

- Persze – hallottam bentről. Ideges. Na de miért? Én tettem valamit? Miért zavarta ennyire, hogy megkérdeztem, kihez ment át 3006? Annyi kérdés és tudom, hogy nem tehetem fel őket…

- Akkor rendben… - feleltem elhaló hangon, majd visszatértem a ruháimhoz. Még mindig nedvesek… A pólóm viszont egész jó már. Miközben vettem fel, hallottam a mögöttem lévő ajtó zárának kattanását.

- Még mindig vizesek a cuccaid…? – kérdezte 3487. Fura volt a hanglejtése…

- A pólóm már száraz – igazítottam el magamon az anyagot.

- Szerzek neked egy nadrágot. Addig ki ne mozdulj innen! – emelte fel mutatóujját fenyegetően. Halványan bólintottam, mire teljesen egyedül hagyott megint a szobában.

Nem baj. Így legalább ha előtte ér vissza 3006, ki tudom faggatni, hol volt és tud e valamit arról, mi baja 3487-nek! Remélem, úgy már könnyebben át tudunk libbenni a probléma felett… Jut eszembe… ha 3971 itthon van, mindenképp beszélnem kell vele! Biztos kalandos felderítőkkel utazgatni, keresve a vizeseket! Alig várom, hogy halljam, mi történt útközben! Vajon merrefelé jártak? Én még nem igazán mozdultam ki a környékről… Kissé most már irigy is vagyok rá! Világot láthat, közben pedig dolgoznia sem kell! Csupán annyi volt a kötelessége, hogy pár sráccal megtaláljanak egy csapatot. Bár igaz, elkerülték egymást… Tényleg! Vajon hogy jutottak haza, ha nem is futottak össze? Honnan tudták, hogy visszatértek a vizesek? Bár, bizonyára csupán az időt figyelve, egyszer csak megadóan visszafordultak… Habár, ez cseppet se vallana 3971-re, aki inkább meghalt volna a vadonban 1792-vel, mint hogy nélküle élje tovább az életét! Ez annyira szép… Vajon 3487 megtenne értem ilyesmit? Vagy én Érte? Hm… Ő feltehetőleg nem merne kimenni a fekete fénybe, már csak amiatt se, mert retteg tőle. De én képes lennék rá? A fekete fény maga nem zavarna… azonban az éjszaka közepén egy pár tagú csoportban… még a gondolattól is kiráz a hideg! Bár nem is tudom… 3487 bárhonnan is nézem, jelenleg egy fix pont az életemben. Mindig megvéd. Ha kimennék az éjszakába keresni Őt, bízhatnék abban, hogy amint megtalálnám, mindent megtenne a védelmemért…

- Szereztem neked cuccokat! – tette rá 3487 a vállamra a kezeit hátulról, kiugrasztva a gondolataim közül engem.

- He?! – nagyon megijesztett… - Honnan szerezted? – mértem végig a kezében tartott bakancsot és farmert. A karjaim közé nyomta a ruhákat.

- 2037 hullafáradt. Nem tervez ma kimenetelt. Konkrétan a zavarásom miatt a bakancsot hozzám vágta grátiszba – vigyorodott el.

- Hehe! – mosolyogtam a kijelentésre én is, elképzelve egy filmbeillő jelenetképp – Köszönöm! – hajoltam meg, majd sietve az ágyamhoz mentem, ledobva rá a cuccokat. A nadrágra nézve elgondolkoztam, nem lesz e kissé nagy rám?

- Még ne öltözz fel! – simult hozzám hátulról 3487. Értem én, hogy ideges. Azt is, hogy nem foghatom arra, hogy ma már csináltuk, hiszen már új napot írunk. De nem tudom megérteni, mióta lett ennyire… nem is tudom, minek is nevezzem… - Nagyon ki van már nyúlva a pólód… - ezt bizonyítva egyik kezével aláférkőzött.

- Várj egy kicsit! – fogtam rá a kezeire, majd álltam szembe vele – Szeretlek, de most… szívesen meglátogatnám 3971-et, hogy…

- Az ki van zárva! – lökött az ágyra 3487. Mi a…?! Mi tette egy ilyen kiéhezett vadállattá? – Játszunk inkább valamit… - kirázott a hideg, ahogy ezeket mondta, így fölém mászva – Ha előbb élvezek el nálad, akkor kapsz egy ruhadarabot. Ha fordítva történik ez, leveszel egyet. Mit szólsz?

- Nem igazságos – jelentettem ki sötéten – Ha ilyesmit akarsz velem játszani, ám legyen. De csak abban az esetben, ha csak egy menet lesz, és amint nyerek, kiengedsz a szobából! – látszott az arcán, ahogy kényelmetlenül elmereng.

- Rendben – egyezett bele végül – De ez esetben; ha én nyerek, ma el se hagyhatod a szobát!

- Mi?! Na de miért? Ez miért jó neked? Igazán láthatnál belelőm mást is, mint a testemet… - tettem hozzá a végére hisztisen.

- Nem kötelezlek semmi másra, ha nyernék. Csupán annyira, hogy ne hagyd el a szobát… - nem értem. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok az a tipikus mindentudó… azonban az számomra bántóan nagy rejtély, hogy mi a fene folyik egyáltalán körülöttem?!

-------------

1792: 3971 barátja, "vizes"

2037: "vizes"

3006: 8119 mindig kritikus, "vizes" szobatársa

3971: 8119 legjobb barátja