32. fejezet

Az összecsapás

- Ha ilyen gyorsan tűzbe hozol, képtelen leszek már tovább várni! – suttogta 3487 újra a mellkasomra tapadva ajkaival. A kezeim már szabadok voltak, így az ujjaim a vörös hajtincsek közé mélyesztettem. Fél keze már a nadrágomba süllyedve kényeztetett, míg a másik a falnak támaszkodva tartotta mindkettőnk egyensúlyát. A játékai miatt egyre jobban elködösült az agyam, de így is időben érzékeltem a zár kattanását, amitől csupán karnyújtásnyira voltunk – Mi a…? – fordult oda. A tekintete szinte villámokat szórt. Majd elengedett, és egy sietős mozdulattal csapta volna be az ajtót, azonban túl késő volt… 3006 a homlokát dörzsölgetve nyitotta ki.

- Franc beléd! – mondta 3487nek, még mindig fel se nézve. Ez kínos… felettébb kínos… - Oh… - hökkent meg egy másodpercre, majd legyintve annyit mondott – Ne is zavartassátok magatokat! Szinte itt se vagyok – idióta! Ha tényleg bejövök neki, akkor miért marad itt, és nézi végig, ahogy mással szeretkezem? Talán csak titkon egy igazi perverz, és ez mozgatja meg a fantáziáját…?

- Mit keresel itt? – dördült rá 3487. Idegesnek tűnik…

- Mindamellett, hogy vizes vagyok, ez a szoba az enyém is…

- Tudod, hogy nem így értettem! Nem dolgoznod kellene? – való igaz… még nincs egy órája se, hogy itt hagyott…

- Ez csak egy megbeszélés volt. De ha ennyire zavarok, távozom is…

- Várjál! – ragadta meg 3006 vállát – Veled még beszédem van – rosszat sejtek…

- Nem igazán érdekel, mit akarsz mondani… - 3487 a falhoz nyomta, de úgy tűnt, a másik semmi ellenállást nem mutat – Nem hinném, hogy most lenne itt az ideje egy bájcsevejnek…

- Te rohadék! Ennyivel nem úszod meg! – nem kéne tovább idegesítenie…

- Le kéne állnod ezzel – a hangjában volt valami furcsa. Nyugodtnak tűnt, de mégis engem nyugtalanított…

- Nem engedlek ki a szobából, amíg végig nem hallgatsz! – a szemeim elé kapva a kezem, próbáltam elkerülni a látványát, ahogy 3487 térde a másik srác hasába vág. Így is hallottam egy fájdalmas nyögést, majd ahogy néhány mély levegővétel után nyugszik csak le.

- Szóval beszélgetni akarsz? – ahogy visszanéztem, megint egy nem túl őszinte mosolyt láttam meg 3006 arcán.

- Hagyjátok abba! – kaptam el a barátom ütésre emelkedő kezét. Mindkettejük tekintete idegesen villant rám, és szinte egyszerre szólaltak meg:

- Ne szólj bele! – kétségbeesetten szorongattam a kart, amiről tudtam, hogy akármelyik pillanatban lerázhat magáról.

- Ne csináljátok ezt… kérlek! – könnyek gyűltek a szemembe, mire meghallottam 3006 hangját.

- Döntsd el, kinek az oldalán állsz, mert rohadtul idegesít, amikor ezt csinálod… - felnéztem rá. A szemei változatlanul meredtek rám – Menj ki a folyosóra pár percre, kérlek! Hadd fejezzük ezt be…

- Nem! – csüngtem továbbra is 3487en – Egyfolytában kihagytok mindenből, miközben ugyanúgy jogom van tudni, miről beszéltek!

- Ebből elég… - rázott le a karjáról a barátom – Tőlem végignézheted… de ki fogom filézni ezt a srácot!

- Ne veszekedjetek már rajtam! – kiáltottam rájuk már bőgve.

- Nem Rajtad… - kezdte 3006, mire félbeszakítottam.

- Ne tagadd már, hogy miattam csinálod! – már megint mi ez? Most akkor mégse tetszem neki…?

- Sose tagadtam, hogy szeretlek!

- Fogd már be a pofád! – csattant 3487 ökle a másik hasfalán, mire az összegörnyedt újra felnyögve.

- Ne bántsd! – érintettem meg a barátom kezét, aki erre odébb csapta az enyémet.

- Maradj ki ebből! Szeretsz, nem?! – megrémiszt… mi több! Megrémisztenek…

- I…gen, de…

- Akkor meg ne védd már ezt a szemetet! – mi történik már megint körülöttem? Sosem tenne ilyet 3487… A kissé elhomályosodott tekintetemmel is tisztán kivehető volt, ahogy 3006 lefejeli, mire az elengedi a faltól.

- Menj ki! – kiáltott nekem, majd látva, hogy meg se mozdulok odajött hozzám sietve – Menj már! – noszogatott az ajtó felé, miközben hátranézett. Majd ahogy a zár kinyílt, és kitolt a szobából, megragadta a csuklóm – Nem akarom, hogy bajod essen… - elvörösödtem. Nem számítottam arra, hogy még eközben is lesz pofája flörtölni velem…

- Akkor hagyjátok… - bezáródott az ajtó az orrom előtt - …abba… - sóhajtva döntöttem neki a homlokom a hideg fémnek. Miért kell ennek így alakulnia? Valahol a lelkem mélyén örülök neki, hogy mindkettejük ennyire komolyan áll hozzám, azonban… mi az, hogy nem értem küzdenek? Össze vagyok még mindig zavarodva. És egyébként is, milyen nevetséges megoldás egymásnak esni? Hol érzik ezek magukat?! Ha már így állunk… félmeztelen állok a folyosó közepén, megeresztett gatyában… - Francba! – igazítottam meg legalább a farmerem. Még hogy vigyáznak rám! 3006 ilyen állapotban teszi ki a szűrömet a szobából! 3487 meg még csak velem se marad itthon éjszakára, mikor tudja, hogy rossz állapotban vagyok! Amúgy meg mit akarnak kimutatni ebből a bunyóból? Egyértelmű, hogy ha a vizes győzne, akkor is a barátom mellett maradnék! Nem vagyunk állatok, akik a párjukért harcolnak... Talán épp erre akart célozni 3006? Milyen hülye megfogalmazás! Nem kéne csodálkoznia, hogy nem esett le elsőre, hogy szerelmes belém! De miért is húzom ezen ennyire fel magam? … Biztos csak amiért 3971 elvesztése után, most jó eséllyel elveszítem egy barátomként 3006ot is. Vajon eddig egyáltalán hogy bírtuk ki egymás mellett? Micsoda értelmetlen dolgokat tudok összehordani… A legjobb lenne, ha egy kicsit valóban elgondolkoznék a dolgokon, hogy ne ilyen éretlenül támolyogjak csak. Igaza van a vizesnek: el kell döntenem, kinek az oldalán állok! De… vagyok olyan önző, hogy mindkettőt meg akarom tartani! Senpairól nem is beszélve… A rohadt életbe! Meddig fog ez még tartani?! Egyre kínosabbnak érzem a helyzetem, bár még senkit se láttam a folyosón…

Mint egy jelre, a gondolatomra való rácáfolásként mozgást láttam meg a szemem sarkából a villódzó fényeken át. Kínosan a falnak dőltem összekulcsolt kezekkel a mellkasomon. Éreztem, ahogy közeledik az illető, de nem akartam jelen helyzetben telibe ránézni. Mikor megéreztem egy kézfejet a vállamon, ijedten kaptam oda a fejemet, mire újból megfagyott az ereimben a vér, és egy magamba fojtott sikoly mellett elájultam…

------------