7. fejezet

Gazda-kedvenc játék

Az étkezés után 3487 egészen türelmetlennek tűnt. Sietős léptekkel haladt a szállás felé. A csuklóm erősen tartva biztosította, hogy tartsam a tempót. Kezdett megijeszteni… Egy párnak nem nyugodt, kellemes hangulatban kéne, kézen fogva sétálgatnia az úton? Kissé olyan érzést kelt bennem ez a jelenlegi felállás, mint annak idején az egyéjszakás kalandjaim… Nem mondhatja, hogy ki lenne „éhezve”, hiszen utoljára tegnap este csináltuk! Akkor meg mégis, mi ez a viselkedés?

Besurrantunk az épületbe, a kaput nyitva is hagyva a kicsivel mögöttünk jövőknek. A lépcsőket kettesével szedtük, ami miatt egyszer kis híján el is estem. A botlásomra hátranézett, és egy pillanatra lelassított. De egy „jól vagy?” kérdésre adott bólintásom után ugyanúgy folytatta is az utat… Kissé feszült vagyok emiatt. Mi történik? A folyosón végigcaplatva végre az ajtóhoz értünk, mely 3487 kódját elfogadva ki is nyílt. Szinte berántott maga után, majd ránk csukta azt.

- 3487! – szólítottam már nem tudom hanyadszorra, hogy feleszméljen. Még most se jelezte, hogy foglalkozna azzal, hogy nevén nevezem! A zárt ajtónak szegezett a két csuklóm a fejem fölött szorítva. Még így, fél keze ellen se versenyezhettem. Csapdába estem. Sose hittem, hogy épp Ő lesz az, akinek a társaságában így fogom érezni magam… - Eressz el! – próbáltam csak azért is kiszabadítani a kezeim. De 3487 továbbra is néma maradt, miközben a szabad kezével átölelte a derekam, és testét összeérintette az enyémmel. Éreztem, ahogy az ajkai forrón a nyakamhoz érnek. Megrémiszt! Minden izmom megfeszülve kereste a vészkijáratot ebből a helyzetből. A szabad karja többször erősen a fenekembe markolt. Lehunytam a szemeimet. Nem akarom látni, hogy épp ez az alak tesz ilyen módon a magáévá… Más esetében nem zavarna talán ez a bánásmód, de 3487 nem ilyen! Mégis miért viselkedik így?! – Au! Ez fáj! – szisszentem fel, mikor teljesen egyértelműen a fülembe harapott. Mi ez az őrült játék?! Nem úgy tűnt, mint aki kifejezetten zavartatná magát az előző kijelentésemmel. Ugyanolyan vadul folytatta – Hagyj békén! – a hangom már nem volt teljesen tiszta, de szerintem kellően átérezhető volt belőle, hogy vegyen vissza! Azonban ezzel se értem el sokkal többet; a szájával betapasztotta az enyémet, de azt is a lehető legerőszakosabban. Olyan hévvel csókolt, hogy voltak pillanatok, mikor azt hittem már, megfullaszt. Szinte a sírás határán voltam, mikor az ajkai leváltak az enyémekről. Még mindig be volt feszítve minden egyes izmom és a szemhéjaim, amennyire csak lehetett, összeszorítottam. Feltehetőleg ezért döntött úgy, hogy kissé észhez tér…

- Félsz Tőlem? – remegett minden tagom miatta, mégis hogy kérdezhet ilyet? – Tudod, hogy szeretlek… – valahogy még ez a kijelentése is kétesnek tűnt számomra. A hangjából nem az a magabiztosság áradt, ami szokott. Éreztem, ahogy a nyelve végigsiklik a nyakamon, aztán finoman a fülemen játszadozik – Még a füleid is vörösek… - mert valaki azokon élte ki a szadista vágyait! Sokkal inkább zavarban voltam attól a ténytől, hogy idegenül viselkedik…

- Engedj el…! – leheltem, miközben az eddiginél valamivel gyengédebben a fenekemhez nyúlt, az ajkaival pedig a nyakam szívogatta. Kezdtem érezni, ahogy Őt is felizgatja a dolog. A szabad keze kettőnk közé tévedt, és éreztem, amint a sliccemnél matat. Másodpercek múlva újra mögém került a karja, és lassan elmélyedt a gatyám és alsógatyám alatt. Ahogy még kívülről izgatott, megint megfeszültem.

- Még mindig azt akarod, hogy elengedjelek? – kérdezte halkan. Az ujja éreztem, amint könyörtelenül belém hatol. Sose tudtam visszafogni nagyon a hangom, így gondolom megkapta a helyeslő választ ennyiből is – Akkor rendben – Elengedte a csuklóimat, melyek így a nyakába estek. Végre kicsit elválhattam a hátamnak feszülő, hideg ajtótól. A két kezét a csípőmre vitte. A fejem a mellkasának döntöttem. Miért csinálja ezt velem? – Nem jó ez, hogy csak Te élvezed… - hallottam a hangját, mire kötelességtudóan lassan leengedtem a kezeim a nyakából, majd leereszkedtem térdre. Megalázó volt, de valahogy képtelen voltam ellenszegülni. Egészen megrémisztett, hogy nem tudok máshogy cselekedni! Gyenge kis senki vagyok… Éreztem, ahogy az egyik kezével a hajamba túr, majd kis nyomást gyakorolva rá, lépésre sarkall. Egész testemben remegtem, miközben a fogaim közé vettem a zipzárt, és lehúztam. Nem akartam ránézni. Néhány másodpercig még bizonytalanul, anyagon keresztül izgattam, mire „segítőkészen” kigombolta a gatyáját, és lehúzta az alsójával együtt. Vörösen néztem el mellette, miközben a nyelvem párszor végighúztam rajta. Az ujjai kissé a fejbőrömbe martak, mire próbáltam magabiztosabban csókokkal elborítani 3487 farkát. A keze még mindig feszült volt, így óvatosan a számmal körbeöleltem. A szemeim lehunyva próbáltam megfelelően, a lehető legjobban csinálni. Eddig sose okozott volna ilyesmi problémát, de most… annyira felzaklatott, hogy épp 3487 tesz ilyesmit velem. Ahogy szoptam, időnként mintegy rásegítve nyomta még a fejem közelebb. Egyik pillanatban erre hevesen toltam el tőle magam, és köhögni kezdtem. Míg köhögtem, hozzám se szólt. Még csak egy „jól vagy?” kérdés se hangzott el… az arcom a tenyerembe temettem, mire az állam alá vitte egyik kezét. Ahogy felnéztem rá, kifejezéstelen tekintettel pillantott le rám. Közelebb lépett egy kicsivel és elengedett. Újra a számba vettem, mire a fejemen éreztem megint a tenyerét. A fél kezem szintén próbáltam hasznossá tenni, hátha előbb sikerül kielégítenem. Nem lehetett már messze. A keze minden indíttatás nélkül megfeszült párszor. Szinte éreztem a kidagadó ereket a farkán. Botor mód már most nekivágtam a lehető legjobbat nyújtani, aminek így az lett a vége, hogy a hajamba túró ujjai erős tartásának erőm se volt ellenállni, és a számba kerülő ondótól majd megfulladtam az amúgy is elkezdődő köhögő rohamomban. Pár másodperccel később úgy simogatta meg a fejem tetejét 3487, mint valami házi kedvencnek. Idegesítő és megalázó volt – Ügyes voltál – mondta, a hajamat borzolva. Még mindig remegtem. Mindjárt jön a folytatás, már tudom… Lassan odébb lépdelt, majd az ágyra ült – Gyere! – hívott, mire még inkább egy kutya képével tudtam azonosítani a pozícióm. Elé álltam, miközben megszabadult a felsőjétől is. A combját paskolva jelezte, hogy üljek az ölébe. Még mindig kínos érzés fogott el a gazda-kedvenc szex gondolatától… de jó kutyaként helyet foglaltam, háttal neki. Magához vont, annyira, hogy a fenekem a farkát dörzsölte. Egyik kezével a pólóm alá nyúlt, és a mellbimbóimmal játszadozott, míg a másikkal az alsógatyámba nyúlt. Sokkal inkább játék volt az egész, mintha élesben menne a dolog. Ettől nem fogok egykönnyen elélvezni, és ezzel Ő is tökéletesen tisztában kell, hogy legyen… A nyakam csókolgatta közben. Így legalább kevésbé érzem feszélyezve magam. 3487 pedig újra kőkemény… Nem értem. Este is rendesen csináltuk, most meg már egyszer leszoptam… mégis mi kell még neki?!

-------------