Az a
bizonyos „kínos beszélgetés”…
Talán
nem is kéne csodálkoznom a kapott kérdő tekintetek miatt… Ázottan, vacogva,
feltehetőleg tökéletesen letargikus arccal, nehézkes léptekkel haladtam végig
az utcán, a lépcsőn, majd a ház hosszú folyosóján. Végig azon agyaltam, hogy
amennyiben egyáltalán ott lesz 3487 a szobában, mégis mi a frászt mondhatnék
neki? A jelenlegi semmiképp sem állapot, azonban nevetségesnek tartanám, hogy
amiatt szakítsak Vele, mert erőszakos volt ma velem… vagyis… mindenképp
szeretném, ha mellettem maradna! Talán hanyagolnom kéne felhozni a témát… De
akkor nem pont úgy nézne ki, mintha nem zavarna? Akkor pedig nem tudhatom, mi
lesz a következő lépése… Nem. Ez egy elkerülhetetlen beszélgetés lesz, ha
belépek az ajtón… Egyáltalán odabenn van? Hisz, ha nem is érdekelte, amit
7480-nal üzentem, feltehetőleg még most sincs itthon…
Mély
lélegzetet vettem. Pillanatok múlva az ajtó a kódom elfogadva nyílt ki előttem.
Bizonytalanul beléptem a szobába, majd behúztam magam mögött az ajtót. 3487 a
túloldalt állva mért végig a szemeivel, míg én mozdulatlanul, némán maradtam. A
ruháimból csöpögő vízcseppek hangos koppanással visszhangzottak a térben, ahogy
a talajra értek. A kínosnak ígérkező beszélgetésre próbálva felkészülni nyeltem
egyet, majd lehorgasztott fejjel elindultam, lassan. Tőle pár méterre torpantam
meg, az ágy végére terített törölközőért nyúlva. Szólalj már meg, kérlek! Ez a
csend egyszerűen felemészt! A törölközőt a fejemre raktam, hogy legalább a
hajamból kicsit felszívjon. Kibújtam a cipőimből, melyek a víztől cuppogva,
kissé nehezen jöttek le a lábaimról. Miért büntet még némasággal is? De nem
akartam ránézni. Ha megteszem, biztos még kellemetlenebb helyzet alakulna ki
miattam…
-
Egy kicsit befoglalom a fürdőt! – indultam el gyorsan. Milyen hülye vagyok!
Annyira azt vártam, hogy rögtön mond nekem valamit… Hogy nézhetett ki, hogy
miután ázottan bejövök, még szenvedek egy sort előtte, mikor azonnal mehettem
volna a fürdőbe felmelegedni? Ennél nyilvánosabban nem is mutathatnám ki, hogy
egy idióta vagyok!
-
Várj! – éreztem, ahogy pár lépéssel a céltól elkapja az egyik karom, majd hátulról
megölel. A torkomban véltem felfedezni a szívdobogásom. Ez annyira kínos…
remélem nem veszi észre… Miközben ölelt, a vizes ruháim okozta ezernyi tűkként
szúró fájdalom szinte teljesen elszállt. Jól esik a teste melege… A homlokát a
vállamon éreztem. Ahogy körbefonta a karjait a derekam körül… nehezen fogtam
vissza, hogy ne forduljak felé egy heves csókkal. Szorosabbra vette az
ölelésem, így az egész testem az övéhez simult. Nem. Ennek nincs most itt az
ideje. Magyarázza meg nekem a nem régi dolgokat! Még hogy ilyesmiket tegyen
velem! Egy gyenge próbálkozással nekiindultam, a kezeimmel próbálva ellökni az
övéit magamról – Au! – azt hiszem, a vállammal sikerült megütnöm az arcát… hogy
lehetek ilyen béna?! Fél karjával erősen tartott, míg a másikkal a fejét fogta –
Maradj egy kicsit! – annyira idiótának érzem most magam. Úgy kalimpálhatok a
szabadságért, mint egy ötéves… Miközben a gondolataimban egyáltalán nem
menekülök… - Ne csináld már ezt! – a harcomnak hála azt hiszem, még sikerült
néhány ütést bevinnem, főleg könyökkel has tájba… Végeredményképp azonban a
falhoz nyomva találtam magam, hátrakulcsolt kezekkel.
-
Eressz! – kapálództam még mindig (már, ahogy tudtam). Miért nem tudok nyíltan
ránézni, és megbeszélni vele ilyesmit? Ahogy 3971 is mondta, Ő elég megértő…
Nem kéne ezt csinálnom… De hirtelen elengedte a kezeim. Kérdően hátranéztem,
mire rögtön a száját az enyémre zárta. Meglepett. Most… mi van? Éreztem, amint
a nyelve újra feltérképezi a számnak minden zugát. Ahogy az ajkai elváltak, és
ránéztem, megkönnyebbültnek tűnt az arckifejezése – Most meg… mi van? – néztem el
mellette, miközben feltűnt, hogy a törölköző lecsúszik a fejemről.
-
Meg akartam bizonyosodni, hogy 4387 tényleg nem ért-e hozzád – hogy mi?
Komolyan kinézte volna belőlem, hogy azok után, amiket ma tett velem, még
kedvem támad egy olyan arccal ágyba bújni? – Ne vágj ilyen sértődött arcot!
Csak aggódtam – ha ennyire aggódsz az egészségemért, akkor miért bántál velem
olyan durván…? – Sajnálom – döntötte a mellkasomra a fejét. Francba! Ha eddig
nem, most biztos feltűnik neki, hogy a pulzusom az egekben. Hosszan állt fenn
ez az állapot, ami kezdett már egyre inkább megrémiszteni és zavarba hozni…
-
Ö… 3487… - érintettem meg az egyik vállát óvatosan.
-
Maradj még! Olyan kellemes érzés! – lehet, hogy neked kellemes, de nekem
nagyon-nagyon kényelmetlen! – Én is szeretlek! – semmi hasonlót nem mondtam.
Kéjenc! Ezzel a dumával ma már nem viszel többet ágyba! – Érzed? - fogott az
egyik kezemre, majd a szíve fölé helyezte, közben felegyenesedve. Kerültem a
tekintetét. Még mindig nem adott magyarázatot a korábbira! Nem érdekel, hogy
most milyen szép szavakkal fűzköd! – Meg ne fázz! – lehajolt a törölközőért, de
biztosította addig is, hogy ne szökhessek, egyik kezével a derekam körül…
Visszatette a fejemre, majd finoman dörzsölni kezdte vele a hajam. Legalább
addig se látja az arcomat… ahogy fülig vörösödök, mint valami kisgyerek… - Gond
van? – kérdezte egyszer csak a semmiből, homlokát az enyémnek döntve – Nagyon szótlan
vagy… - igaz, hogy bármikor, ha Vele vagyok, én beszélem el az idő 99%-át,
azonban most továbbra se rajtam áll, hogy magyarázkodjam…
-
Miért? – egy pillanatra abbahagyta a hajam borzolását.
-
Mit miért?
-
Ne nézz már hülyének… - fordultam el Tőle, ahogy a törölközőt elvéve, próbált a
szemembe nézni – Minek csináltad azt velem…? – a tekintete elkomolyodott.
Lehet, hogy tényleg csak eddig jó pofizott volna, és az az igazi énje?!
-
Sajnálom… - lehajtotta kissé a fejét – Én csupán… erősnek akartam látszani a
szemedben… - erősnek? Azzal, hogy megerőszakol, nem azt bizonyítja nekem, hogy
erős! Már reagáltam volna, mikor folytatta: - De túl feszült voltam… Meg
akarlak védeni, de elbuktam! Hogy védjelek meg valamitől, amitől én is félek? –
Ő meg miről beszél…? – Tudom, hogy szereted, ha valaki mellett biztonságban
lehetsz… de ezzel sokkal inkább azt értem el, hogy még annyira se érezd magad
védettnek… - elfacsarodott a szívem tőle. Ha mindez pusztán egy átverés, akkor
se lennék képes egy ilyen monológ után másképp tenni… Minél inkább akartam,
hogy szavak nélkül sikerüljön választ adnom neki erre, így próbáltam a lehető
legintenzívebben és érzelmesebben megcsókolni. Szorosan öleltem körbe a nyakát
közben. Nem érdekelt, hogy a szavai mennyire voltak valósak… Egy kitartó
pajzsra vágytam; hát megkaptam! Nem tudom, hogy mindez minek köszönhető, és
persze lehet, hogy csak a hiszékenységemnek köszönhetem, hogy jelenleg a világ
legboldogabb emberének érzem magam, de az a melegség, ami elöntötte most a
mellkasomat, úgy érzem, örökre szól…
-------------
4387: könnyűvérű úriember...
7480: 4522 szobatársa, akihez 3487 ment
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése