12. fejezet

Megtörik a jég?

                         

- Szóval, azért viselkedtél így, mert fekete fény lesz este? – kérdeztem az ágy szélén ülve. 3487 kezeivel az állát támasztva nézett némán maga elé. Egyszerre látszott komoly, elgondolkodó felnőttnek és bizonytalan, rettegő gyereknek – Hé! – löktem meg kicsit a vállammal a karját – Az előzőt is minden gond nélkül átvészeltük, nem? – próbáltam a lehető leginkább érdeklődését felkeltően mosolyogni, de rám se bagózott… Felsóhajtottam – Miért félsz olyantól, amit még nem is láttál? – egy pillanatra elkaptam a tekintetét, amint rám vetül.

- A legutóbbi fekete fénynél cseppet se a Te érdekeidet nézve kezdtelek el nyugtatgatni… - még mindig csak bambult maga elé – Önmagam próbáltam győzködni arról, hogy nincs mitől tartanom…

- Hé! – egyik kezem az övéi közé bújtattam, majd összekulcsoltam az ujjainkat, és kettőnk közé vittem le – Tényleg nincs mitől tartanod – nem néz rám még most se! Pedig az előző, szép kis monológja után kezdtem elhinni, hogy megtört a jég…

- Te nem láttad eddig azt, amit én… - éreztem, ahogy egy másodpercre megremeg – Nem véletlen, hogy ennyire retteg mindenki a fekete fénytől… És nem tudom; helyes-e, hogy Te nem így teszel… - azt akarja, hogy én is kétségbeesve zárkózzak be a szobába, és reggelig görcsöljek azon, hogy miért vánszorog így az idő? És vajon mit látott Ő, amit én még nem? A fekete fényt, aki eddig látta, az már nincs itt. Azonban, ha követjük a szabályokat, nincs mitől félnünk! Ha megteszünk mindent, nincs miért görcsölnünk egész este!

- Nem tudom, mit láttál, amit én nem. De ha egy hónappal ezelőtt képesek voltunk gond nélkül átvészelni, most is bizonyára sikerül! – a felkarjának dőltem. Mi zaklatja fel ebben ennyire?

- Jól van. Bízom Benned! – nem volt túl meggyőző. Azt hiszem, csak engem próbál megnyugtatni. Közelebb hajolt, és lágyan homlokon csókolt. Bár biztosra veszem, hogy még mindig ideges, de talán ha elfogadom ezt a magára erőltetett állapotot, sikerül lassan jobb belátásra térítenem. Elengedtem a kezét, és átöleltem, mire hátradőlt az ágyon, magára rántva engem is. Egy pillanatra megijedtem. Remélem, nem tervez semmit. Azonban 3487 csak feküdt a hátán, egy darabig a plafont bambulva, majd lassan a tekintete átvándorolt rám. A mellkasára hajtottam a fejem, és figyeltem az arcát. Néhány pillanatig mélyen egymás szemébe néztünk, majd lehunytam a szemeimet, és csak hallgattam a szívverését. Egyik karjával egész idő alatt ölelt. Most megint biztonságban érzem magam. Bár rossz érzéssel tölt el, hogy ilyen mértékben tart a fekete fénytől! Persze, 3971-ért és a többiekért aggódom, hiszen őket valóban fenyegeti a veszély… azonban nekünk felesleges ez az oktalan félelem. Idebenn biztonságban vagyunk minden elől – Még mindig csurom víz vagy! – ültetett fel percekkel később, majd komolyan végigmért – Kissé sápadtnak is tűnsz! Siess a fürdőbe, mielőtt még jobban átfagysz! – nem is tudom, ki állta nemrég utam az említett helység felé…

Gyorsan lényegében felráncigált az ágyból, majd betuszkolt a fürdőszobába, magunkra csukva az ajtót. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb megint kitör belőle az állat… Segítőkészen le is vetkőztetett…

- Meg tudom csinálni egyedül is! – próbáltam még ellenállni, miközben a gatyám gombolgatta.

- Ugyan! Holtsápadt vagy! Kötelességem segíteni Neked… - nehezen lehet egy nálamnál ennyivel nagyobb és erősebb emberrel szemben kitartani. Így végül csak leszedte minden ruhámat. Ezt követően próbáltam a leglátványosabban kerülni a tekintetét, és rögtön bevágtam magam a zuhany alá, meg is nyitva a csapot. Hallottam, amint mögöttem neszel egy kicsit. Türtőztetve magam nem néztem hátra. Két lehetőséget látok, mit tervezhet: az első, hogy veszi a célzást, és kifárad innen, a második, hogy nem (hát persze, hogy nem akarom…) veszi a célzást, és csatlakozik. Túl sokáig szórakozik… - Cuki vagy így – éreztem a bőrömön a forró leheletét.

- Te meg kanos!

- És ez gond neked? – nem akartam hátranézni. Szinte közvetlen mögöttem állhat… Fekete fény alkalmából ezek szerint éjjel-nappal szexelnünk kéne?! Bármennyire is viszolyogtam pár órája Tőle, most cseppet sem érzek felé undort… - Mondd ki, kérlek; mit szeretnél?

- Nem mindegy, mit mondok?! Úgyis az lesz, amit Te akarsz! – egészen a zuhany falánál vagyok. Ez nem jó! Zsákutca!

- Hát nem ezt szeretnéd? – az ujjait lassan végigfuttatta a gerincem mentén, majd az oldalamon, ott már egészen a combjaimig lenyúlva. Még így, a rám jövő meleg víz alatt is teljesen libabőrös lettem az érintésétől. A combjaimon óvatosan kezdte megközelíteni a belső részt, közben finoman a fülemet harapdálva – Csak szólj, ha valami nem tetszik! – súgta, majd a nyakamra tért. Éreztem, ahogy a belsőcombjaimhoz érve a teste már teljesen a hátamhoz simul – A mellkasodat is szabad? – a nyelve végigszántotta a fülemet. Beleegyezésképp kissé felegyenesedve tartottam el magam a faltól. Fél keze felkúszott a testemen, majd szórakozni kezdett az egyik mellbimbómmal. Éreztem, ahogy a lábfejei az enyémek mellé kerülnek, és óvatos mozdulattal szélesebb terpeszre kényszerítenek. Nem mintha nagyon tettem volna ellene, hogy ez a helyzet kialakuljon, de kezdtem rádöbbenni, hogy jóból is megárt a sok… - Ne félj, most úriember leszek! – lehelte a fülembe, miközben a kezei lassan a csípőmre, majd a fenekemre vándoroltak. Az érzékeim már alig fogtak fel valamit a kívülről rám folyó vízből. Csak 3487 nyelvét éreztem, amint finoman újra és újra belém hatol. Közben párszor az ujjai belém martak – Készen állsz? – vezette végig a nyelvét a hátam alján, amibe újra beleremegtem. Ahogy megint felállt, és fél karral átkarolt, hirtelen a kezére fogtam, és félig megfordultam.

- Szemből… tedd meg… kérlek…

- Rendben – túrta el a víz miatt a szememre lapuló hajam – Jobb szeretem látni közben az arcodat!

- Én is… - motyogtam magam elé, mire csak elmosolyodott. Szeretem, ha megbizonyosodhatok róla, hogy tényleg élvezi a dolgot… Az ajkait az enyémekre tapasztotta, majd még szinte ugyanebben a pillanatban a farka is belém hatolt. A nyögésem a csókjába veszett. A ránk ömlő víz már egyikünket se érdekelte. Ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt bennem, az ujjaimat én is egyre inkább a hátába vájtam – Ah! – nyögtem fel abban a másodpercben, ahogy az ajkaink elváltak. 3487 néhány pillanatra rá újult erővel folytatta a csókunk és gyorsított a tempón. Tudom, hogy ebben a pozícióban jóval nehezebb dolga van, de miközben látom az arcát… az arcát, amire közben kiül a pír, ahogy rám néz! Amin egyértelműen visszatükröződik, hogy valóban élvezi, amit tesz…

- Én mindjárt… - még jobban magamhoz szorítottam. Tovább akartam érezni még magamban… - Nem baj, ha…? – megszólalni képtelen lettem volna, de ahogy öleltem, azt hiszem megértette, mert nemsokára megint belém élvezett – Sajnálom… - húzta ki óvatosan, miközben továbbra is próbáltam Vele maradni – Tudom, hogyan szereted… - csókolt meg újra, közben két ujjával helyettesítve magát. Azért más így, és más úgy… Éreztem, amint a harmadik ujjával is utat talál – Így már jó lesz, igaz? – kérdezte, majd a nyakam kezdte szívni, másik kezével pedig a farkam verte. Egyre jobban élveztem már. A testem egésze remegett a gyönyörtől. Aztán egyik pillanatban, mielőtt megszólaltam volna, el is sültem… - Most gyorsabban ment, mint délután… - tapasztotta ajkait újra az enyémekre.

-------------