27. fejezet

A megmentő

Ritkán szoktam vizesekkel találkozni, bár valójában nem kéne annyira csodálkoznom rajta, hogy most mindenhol ott vannak… Egy darabig még egyedül tengtem a parton, elmélyedve a gondolataimban, míg el nem határoztam magam, hogy iszok egy keveset. Ha egyfolytában ezen jár az eszem, csak megőrülök. Ki kell kapcsolnom egy rövid időre. Azonban legnagyobb elképedésemre, az épületben komoly tömeg gyűlt össze. A hangulat ijesztő volt. Rengeteg, szinte tökéletesen ismeretlen alak hangjától zengett a hely. És persze a legtöbbjük a vizesek közé tartozott…

- Elnézést… - próbáltam eljutni a tömegen át a pultig, ahol csak még többen voltak. Félúton egészen elgondolkoztam rajta, hogy visszaforduljak, és felhagyjak az ivással… - Au! – tántorodtam neki egy srácnak, ahogy valaki belekönyökölt az arcomba. Dühösen kerestem a tettest, de még csak fel se tűnhettem neki…

- Jól vagy? – tette a vállamra a kezét a mögöttem álló alak. Hátranézve szinte a vér is megfagyott bennem… ezek a gyönyörű, kissé talán már az italtól elködösült, ragyogó, sárga szemek… - Minden rendben? – ahogy a szemöldökét kérdően felvonja… Egyszerűen csodaszép! – Kivigyelek a levegőre inkább? – hogy lehet ilyen fantasztikus szempár birtokosa valaki…? – Gyere! – ragadta meg a karom, és kezdett el kirángatni a tömegből. Kicsit észbe kaptam, hogy egy szava se ért el hozzám, amióta megláttam a gyönyörű, sárga tekintetét… Ahogy végre kiértünk, és elengedett, tudtam csak megszólítani.

- Sajnálom… Jól vagyok… - húzódtam odébb. Teljesen megőrültem? Az még egy dolog, hogy barátom van, és nem illene más pasikat bámulnom, de egy ilyen nap után nem lehet pofám enyelegni mindenkivel… nem sérthetem meg 3971 emlékét rögtön!

- Biztos jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz… Az előbb pedig úgy tűnt, teljesen máshol jársz – rendes fazonnak látszik így elsőre… És kifejezetten jól néz ki… - Biztos találkoztunk már, de sajnos a csapattagjaimon kívül kevés srác száma maradt meg… Elárulnád a Tiédet? – nagyon közel van… Más alkalommal talán figyelmen kívül is hagynám 3487et, de mégis csak most tudtam meg, hogy a legjobb barátom örökre elveszett! – Én 6116 vagyok. Úgy másfél éve érkeztem, és kezdetektől fogva a vízkeresőkkel dolgozom együtt.

- 8119 vagyok… - próbáltam lassan kihátrálni az aurájából, mire elkapta a karom.

- Ne legyél ilyen félénk! Előbb-utóbb mindenki átesik az első alkalmán… - úgy nézek én ki, mint egy újonc?! – Ne kéresd magad! Miután úgy megnéztél, biztosra veszem, hogy nem esne nehezedre a dolog… - kicsit erősebben megszorította a csuklóm, és közelebb vont magához – De ha gondolod, ma beérem kevesebbel is… - na jó! Valahogy minél előbb el kell innen szabadulnom! Ez a srác… nagyon nem lesz ennek különben jó vége!

- Engedj! – ha ennyi esetleg segíthet…

- Ne makacskodj! – az egyik karját a derekam köré fonta – Te is szeretnéd, nem? Csak egy csókot… - hajolt közelebb az arcomhoz.

- Hagyj! Nekem már van barátom! – ha ez sem segít, attól félek, meg vagyok lőve… hülyeség volt már az elején kihagyni ennek a megemlítését.

- Ugyan már… - már vészesen közel volt, így mindkét kezemmel vadul hadakoztam, mire a falhoz szorított – Ha ez igaz lenne, már mondtad volna korábban… És ha lenne barátod, biztos nem hagyna egyedül kószálni ezen a helyen! – összeszorítottam az ajkaimat, amennyire csak tudtam. Ha ez így folytatódik nagyon-nagyon rossz vége lesz! Ha már az elején engedtem volna, legalább élvezném, de így ez erőszak lesz…

- Hé! – hallottam 6116 mögül egy nyers férfihangot. Kinyitottam a szemeimet, de a srác vállától nem láthattam az alakot – Te meg mégis mi a faszt gondolsz?! – láttam, ahogy a sárgaszemű vállára ujjak kulcsolódnak, majd hátrarántják azt – Az a srác Hozzám tartozik! – a hang és a látvány valamiért nagyon nem illett össze nekem a mondat tartalmával…

- Neked nincs is senkid! – de közben szabadon engedett, mire a megmentőm a vállaimnál átkarolva magához vont.

- Ő az Enyém! Ne merészelj még egyszer Hozzá érni! – azzal néhány másodperc múlva 6116 valamit sziszegve halkan, visszament az épületbe – Jól vagy, 8119? – mégis, mit kéne mondanom? Mi volt ez az előbb? – Ugye nem akartál azzal az alakkal semmit? 3487 nem venné jó néven… - nem venné jó néven?! Mert szerinted azt igen, hogy azt mondod, a Tiéd vagyok?!

- Jól vagyok… megmentettél… azt hiszem… - mosolyogtam fel rá kínosan. A tekintete kérdővé vált, majd mintha csak megvilágosodott volna, kicsit kipirulva mondta:

- Csak a helyzet kívánta, hogy „azt” mondjam… - megnyugodtam. 3006 mindig olyan figyelmes velem. És folyton belelátok efféle hülyeségeket, miközben ő Senpaijal van… - Amúgy ártalmatlan a srác – bökött a fejével az ajtó felé – Csak az italtól válik elég felvágóssá… De még szerencse, hogy itt voltam! Mégis miért járkálsz Te egyedül ide?! – szidott le, mire kicsit elfanyalodtam. Amíg szingli voltam, jól éreztem magam hasonló helyzetekben, így eszembe se jutott most, hogy gondom adódhat a dologból… - 3487nek is megmondtam már, hogy ha ennyire szeret megvédeni Téged, akkor ne hagyjon ilyen időkben egyedül kóricálni az utcán! Az az idióta… - szorította ökölbe az egyik kezét.

- Sajnálom… Én mondtam neki, hogy hadd legyek kicsit egyedül, de hogy ilyesmi fog történni, arra nem is számítottam… - felsóhajtva fogta meg a fejét.

- Te se vagy épp egy egyszerű eset… Nem is akarok belegondolni, mi történhetett volna, ha már előtte ittál volna! Át kéne gondolnod a dolgokat, mielőtt cselekszel! – cseppet szégyellem magam… Valóban szörnyen felelőtlenül viselkedem… - Na de eleget szidtalak már! – borzolta össze a hajam elmosolyodva – Nem engedem, hogy ilyen hülyeségeket csinálj! Veled tartok – kacsintott rám – Mindenképp inni akarsz? Vagy sétálgassunk inkább?

- Nagyon kedves tőled, 3006… de… talán inkább 2178-senpaijal kéne foglalkoznod… - csúszott ki a számon. Bár utána rögtön eszembe jutott, hogy nem szabadna elárulnom, hogy tudok a dologról…

- Hogy kivel? Miért is Vele? – tán rosszul szűrtem volna le? Nem… biztos, hogy az egyik senpai az akkor is! És lehet, hogy 2178at is csak tagadni akarja előlem…

- Mindenesetre lenne kivel foglalkoznod, nem? – próbáltam helyrehozni a feltett kérdést kevésbé zavaróvá…

- Öhm… szerintem valaki félreinformált – veregette meg a vállam – Én jelenleg is szingli vagyok – milyen fanyar a mosolya…

- De van, akit szeretsz, nem igaz? – kényelmetlenül érzi magát… talán nem kéne erőltetnem a témát – Akkor pedig nem Vele kéne lenned? – mosolyogtam fel rá – Ha gondolod, hazamegyek, hogy ne kelljen aggódnod miattam, de ne add fel! Biztosan előbb-utóbb elfogad! – csak mosolyog… valami rosszat mondtam? – Én inkább megyek is! Szia! – pillantottam rá, majd elsiettem a hatalmas épület felé.

Hogy milyen kis félénk! Azt hittem, elég jó a kapcsolatunk, hogy be merje vallani nekem, ki is tetszik neki… Bár Senpairól Ő se tud tudtommal… Talán nekem kéne előbb nyitnom felé, hogy egy kis bizalmat érezzen! Bár… elég jóban van 3487tel, akkor pedig nem biztos, hogy jó lenne, ha ilyeneket kezdenék neki egyszer csak mesélni… De ez olyan jó! Ha neki is lenne párja, biztosra veszem, hogy sokkal jobb lenne a kedve, és nem viselkedne olyan kritikusan folyton! Vajon ki tetszhet akkor neki, ha nem Senpai? Hm… Talán 6918! Hiszen ő elég problémás ahhoz, hogy egy olyan srác, mint 3006 ne tudja egykönnyen megszerezni… Segítenem kell neki! Elvégre a szobatársam! És egy jó barátom is! Arról nem is beszélve, hogy ennyivel legalább tartozom neki a maiért…

-------------