9. fejezet

A pajzsom velem vagy ellenem?

A végletekig elkeserített a gondolat, hogy ezek után hogy leszünk meg egymással. 3487-et mostanáig afféle pajzsként használtam mindennel szemben. El se tudom képzelni, hogy maradnék meg védtelenül! Sebezhető lennék… vagyis… még sebezhetőbb… De az, hogy most így viselkedik velem, nem jelenti, hogy el akarna hagyni! Mi több, még inkább jelezni akarja, hogy az övé vagyok! Azonban kétség se fér hozzá, hogy a pajzsom ellenem fordult, és emlékeztetett, milyen gyenge is vagyok a világgal szemben… Talán az elkényelmesedésem ellen tette csak, hogy le ne épüljek! De akkor mégis… miért undorom szinte 3487 testétől? Azelőtt, pajzs nélkül sosem viszolyogtam azoktól, akik ágyba vittek… pedig volt, aki durvábban bánt velem! Mikor viszont ez a srác félálomban közelebb bújik hozzám, kiráz tőle a hideg! Cseppet sem jólesően… Azért érzem ezt így, mert megtévesztettem önmagam azzal a hittel, hogy 3487 más, mint a többiek, és mindig mellettem fog állni és védeni? Talán tényleg csak az én hibám, hogy egy hónap alatt túl komolynak véltem ezt a kapcsolatot? Nem is a komolyságon a hangsúly… Ennyire félreismertem volna Őt? És miért kell kételyekbe esnem egy ilyen alkalom miatt?! Bárkinek lehet rossz napja… Bizonyára csak túlreagálod! Nyugalom, 8119! Most meg kell állítanod a felesleges és nevetséges feltételezéseidet… De hogy lennék képes erre mindez után?!

Kibújtam a karja alól, és az ágy szélére ültem. A kezeimbe temettem az arcom, miközben a hajamba túrtam. Próbáltam kicsit lenyugodni. Úgy cikáztak az ellentétes gondolatok a fejemben, mintha egy méhkas lenne. Szinte belesajdult a fejem. Néhány másodperc után az ajkamba harapva reméltem, hogy kissé visszaesik a nyomás bennem.

- Jól vagy? – éreztem meg az egyik kezét a meztelen vállamon. Idegesen csaptam el magamról.

- Kimegyek a mosdóba… - ugrottam fel sietve, mire, egy pillanat erejéig elfogott a rosszullét, így megszédültem. Próbált megtámasztani, de megint félrelöktem, majd elrohantam a wcbe, és magamra zártam az ajtót. A falának támaszkodtam, és egy kézzel a halántékomat masszírozva reméltem, hogy lecsendesedik a belsőm. A sok baromság, ami mind egyszerre fut át az agyamon! Megőrjítenek! És milyen idiótán is viselkedem…

- 8119… - kopogtatott halkan az ajtón 3487 – Átmegyek 4522-höz… Gyere ki nyugodtan! És ha keresnél, ott leszek… - hallottam, ahogy elsétál előlem, aztán ahogy a szobaajtaján lévő zár is kattan. Egyedül hagyott…

Pár percig kétségeket táplálva arról, hogy nem jön e vissza hirtelen, még a kis helységben maradtam. A villódzó, kék fényeket néztem. Talán így lenne a legjobb? Ha nem maradnánk együtt? Elvégre, úgyis folyton kínosan érzem magam a Senpaijal való álmaim miatt… Alkalmi partnert pedig nem nehéz találni (csak ha úgy közelíted meg a kinézett alanyt, ahogy 1667 teszi mindig…)! Bár egy darabig felettébb kellemetlen lesz, hogy szabadidőnkben egy szobán osztozunk… És így őszintén végiggondolva… baromira zavarna, ha 3487-et valaki mással látnám! Meg gondolom, számára se lenne épp jó érzés, mikor azt látja, hogy valami könnyedlelkületű alakkal izzadok a szomszéd ágyon… De hát, van jobb megoldás? Esetleg, nekem is beszélnem kéne valakivel, aki segíthet a szívügyeimnél? Egyáltalán ilyen okból ment 4522-höz? Az a pasas nekem fura… Nem sokkal 3487 után érkezett ide, úgy három évvel ezelőtt. Ugyanott dolgoznak és annak idején rengeteg időt töltött a mi szobánkban… Mondjuk „azt” sose láttam, hogy csinálta volna Vele, de furcsamód, amióta együtt vagyunk, nem nagyon láttam erre… Vajon tanácsért ment át hozzá? Tényleg?

- Áh, már megint túl sok! – nyomorgattam egy picit újra a fejem, majd végre elhagytam a mosdót. Csak féltékenykedek 4522-re, amiért meg tudja érteni Őt… De hát, több ideje is van! Egész álló nap együtt dolgoznak! – A fejem… - iszonyatosan hasogat már… mennyi az esély, hogy ha átmegyek 3324-hez, akkor egyedül otthon találom? Egy ilyen délelőtt után, lehet, inkább levezeti a feszültséget valakivel… De, úgysincs nagyon más lehetőségem… Visszaöltöztem, majd kiléptem az ajtón. Remélem, ez a fejfájás pedig minél hamarabb megszűnik!

Hm… A lakótársak alapján, úgy tűnik, csak ő van benn a szobában. Azonban… ez nem épp azt jelenti, hogy végre nem zaklatja olyan, akinek nem kéne…? Nem bunkóság tőlem, ha bekopogok? Talán… A fülem az ajtónak tapasztottam. Néma csend volt… bár ezek az ajtók elég jól hangszigetelnek…

- Te meg mit csinálsz? – rémülten ugrottam odébb az ajtótól, ahogy meghallottam a hangot – Én most nem zavarnám… Ebéd után bezárkózott, és kifejtette, hogy ne merészeljen egyikünk se bejönni – ez a nyafogós hang 1078-hoz tartozik. Ő is programszervező, ahogy 3324 is, akivel emellett még egy szobán is osztozik…

- És… mellesleg… - egy másodpercre elfogott a kíváncsiság, hogy kivel is lehet. Ő jóval komolyabb kapcsolatok terén, mint én… Helytelennek tartja az alkalmi szexet, de tudtommal jelenleg nincs barátja… - mindegy is! – legyintettem. Semmi közöm hozzá végülis…

- 1971-gyel van! – vigyorgott rám a kis, szőke srác, megadva a fel nem tett kérdésemre a választ – Ebéd közben kérdezte meg, és a kölyök attól kezdve céklafejjel bűvölte a végéig a tányérját – nevetett fel az emlékre. Tehát még az ilyen emberek, mint Ő, nekik is kell néha egy kis kikapcsolódás…

- És Te miért nem 3690-nel vagy?

- Áh, ma dobtam – legyintett egyet – Amint megtudta, hogy fekete fény lesz, vállalkozott a vizesek megmentésére, miközben tudja, hogy én itt leszek egyedül a szobámban… - hosszan beszélt még minden féléről, miközben bennem minduntalan a mai nap szörnyű emlékei jöttek elő. A fekete fény híre, a vizesek, 3971 döntése, 3487… Van arra lehetőség, hogy 3487 azért sietett velem haza, hogy ne hagyjon egyedül a fekete fényben? Azt akarta talán, hogy ne gondoljak az estére, csakis Rá? – Khm… - köszörülte meg a torkát már talán nem is elsőre… - Akkor én megyek! Neked is ajánlom, hogy keresd elő a csávód… - intett, miközben megfordult.

- Szia… - nyögtem utána, majd cseppet feleszmélve néztem körbe. Ha van rá esély, hogy 3487-et valóban jó szándék vezérelte, akkor egyszerűbb lenne nekem kibékülnöm Vele… De így az ajtó előtt állva már máshogy érzem… Kopogtam a kiírás szerint, teli szobába.

- Hm? – mosolygott ki rám egy piercinges srác – ’19! – egy széles mosoly mellett kilépett, majd behúzta maga mögött az ajtót kattanásig – Mi dolgod itt?

- Szia… - néztem fel rá bizonytalanul kissé. Talán megzavartam valamit, és Ő itt sincs már… - 3487 véletlenül nincs itt…?

- Hát… - vakarta meg a szemöldökénél – Véletlenül itt van, de jelenleg nem alkalmas, hogy kijöjjön… - egy pillanatra lefagytam. Mi? Mégis mi az, hogy nem alkalmas neki?! – Jaj! Nem úgy értettem! – próbálta kihúzni magát a dologból 7480 – Épp 4522-vel beszélget olyan dologról, ami… hát… nem szeretné, hogy halld! Vagyis nem úgy…! – nem tudtam már eldönteni, hogy a fiú idegesít jobban, vagy 3487…

- Akkor mondd meg neki, kérlek, hogy 4387-nél leszek, ha keresne… - feleltem hűvösen, majd ott hagytam. Szinte éreztem a hátamban a döbbent tekintetet.

-------------

1078: 8119 munkatársa, aki azért dobta a barátját, mert helyette a vizesek megmentésével akart délután foglalkozni

1667: az idegesítő és perverz munkakerülő

3324: 8119 munkatársa és egyik barátja

3690: 1078 újdonsült exe és a felderítők egy tagja, aki a vizesekért ment

4522: 3487 munkatársa és ?jó barátja?