22. fejezet

Sebtisztítás

- Hát te nem vagy normális! – lépett be az ajtón 3006 még hátrafelé beszélve. Ijedten néztem fel rá. Az ágyam sarkában kuporogtam és a hátamat marcangoltam… A kezemen már egész látványosan folydogált a vér. A srác szemei nem sokára megakadtak rajtam. Lefagyva figyelt pár másodpercig, mire elszégyellve magam lehajtottam a fejem. Ha ennyire zavarja, hagyjon figyelmen kívül… - Öhm… jól vagy? – indult el felém bizonytalanul. Úgy tűnik, mintha jól lennék? – 8119… - ült le az ágyam szélére, mire valamiért rögtön beljebb húzódtam távolságtartóan – Ez most 3487 miatt van? – hány szemetet ismersz, aki ennyire az őrületbe tudna még kergetni…? Felsóhajtott – Nagyon hülye az a tag… - hajtotta egyik tenyerébe a homlokát – De ne legyél rá mérges, kérlek… Jót akar neked, csak baromságot csinált, és nem tudja, hogy javítsa ki… - tudtam! Ő se mond semmi olyat, ami információértékkel bírna! – Nem fáj? – szinte éreztem magamon a tekintetét. Megráztam a fejem, nem igazán törődve az élesen belém maró fájdalommal – Akkor jó… - nem tágított mellőlem. Zavaró… - Ne kezeljük egy kicsit le, el ne fertőződjön? – mióta lett ennyire buzgó…?

- Ha segíteni akarsz, inkább azt mondd el, mi folyik itt! – kuporodtam össze még jobban. Felsóhajtott, és összeborzolta a hajam.

- Sajnálom, de ez 3487 reszortja…

- De Ő nem mond nekem semmit! – ragadtam meg a felsőjét, mire meglepetten rám nézett.

- Nagy szarban van, de el fogja mondani hamarosan…

- De ez nekem nem elég! – rángattam tovább. Miért nem lehet világosan a szemembe mondani, mi történik? Bármennyire is tűnök kölyöknek, attól függetlenül jogom van tudni! És el fogom bírni viselni, bármi eget rengető hír is az!

- Mint mondtam, ez nem olyan dolog, amit nekem kéne elmondanom neked az eddigiek után… - kulcsolódtak az ujjai a csuklómra, majd finoman lefejtette magáról a kezeimet – Én már tegnap is felszólaltam az érdekeidben neki, de hát… nehéz eset.

- Mondjatok már valamit! – martam újra magamba, mire 3006 egy pillanat alatt lefogott. A csuklóim a fejem fölött tartva szorított az ágyhoz.

- Idióta! Miért ilyen nehéz a felfogásod?! Ez a dolog nem olyan, amit Én elmondhatnék neked! Azzal pedig, hogy mazochistát játszol, csak felbaszod az agyamat! Tudod mennyire irritáló, amikor azt kell hallgatnom egész éjszaka, ahogy szeretkeztek?! – nem látom a két mondat között az összefüggést… - Jó darabig gyűlöltem azt a srácot, de lassan belenyugodtam, mert úgy tűnt, hogy tényleg vigyáz Rád… - 3006… szeret? – Aztán most ez az egész! Legszívesebben kifilézném ezt a gyökeret, amiért ezt csinálta! – tényleg mérgesnek tűnik… De nekem ez így egyszerre kicsit sok volt. És most már kezd zavarni a tudat, hogy miközben ezeket mondja, alatta fekszem lefogva… - Ne merészelj még egyszer így bánni magaddal! – engedett el, és leszállt rólam. Nagyot nyelve feküdtem ott még néhány másodpercig, majd felültem. Kerültem a tekintetét. Mi volt ez így a semmiből? – Vedd le a pólód! – mi?! Azt már nem! – Le kell kezelni a sebedet! Ne erőszakoskodj! – kezdett volna segíteni, mire elcsaptam a kezeit. Ne érjen már hozzám… - Vedd le, addig hozok valami fertőtlenítőt… - állt fel az ágyamról. Ez sem az ő reszortja lenne… Gondolkoztam el dühösen, miközben óvatosan próbáltam megszabadulni a pólómtól. De az alvadozó vér fájdalmasan tapasztotta össze a bőrfelületet a ruhával… - Még mindig nem sikerült? – ült le mellém felsóhajtva, majd megint segíteni akart.

- Egyedül is menni fog! – jelentettem ki, tovább próbálkozva.

- Hülye – vágott egy kisebb ütéssel tarkón, mire durcásan abbahagytam az ellenkezést. Az ujjai gyengéd mozdulatokkal választották szét a kettőt.

- Áu! – rándultam össze, kissé a mellkasának dőlve.

- Mindjárt lejön… - mondta halkan. Ez egyre kínosabb… - Ez kész – dobta a földre a ruhadarabot – Fordulj meg! – szófogadóan megfordultam – Hála az égnek, nem tűnik annyira vészesnek… - vezette végig az egyik ujját a lapockámon. Minden figyelmemmel próbáltam nem foglalkozni kifejezetten az érintésével.

- Áu! – ugrottam meg abban a pillanatban, ahogy a hideg és csípős fertőtlenítő a bőrömhöz ért.

- Bocsánat… - lehelte a nyakamba, mire véletlenül kirázott a hideg. Francba! – Folytatom! – szólalt meg, mielőtt újra hozzám ért volna. Hosszan tisztítgatta azt az elmondása szerint is apróbb hegsorozatot… Felettébb zavaró volt… - Kész van! – tette állát a vállamra, közben fél kézzel megveregetve a hátamat. Mit akar tőlem? Lehetséges egyáltalán, hogy valóban ez csak teljesen baráti? Vagy talán csak szórakozik velem? – Mi az? - ült le mellém az ágyra – Nagyon fájt? – hogy lehet ilyen? Mindig teljesen máshogy viselkedik! Akkor ez most mégis micsoda?

- Nem – néztem el a másik irányba. Minden a feje tetejére állt körülöttem!

- Ennek örülök! Akkor én megyek is! Megígértem az egyik senpainak, hogy délután segítek neki egy kicsit rendezni a dolgokat a fekete fény után… - tényleg. Hogy is juthatott eszembe ilyen hülyeség, minthogy 3006 előző szövege egy szerelmi vallomás legyen! Hiszen jelenleg titkon találkozgat egy senpaijal… És végre ő is bevallotta! Habár nem teljesen nyíltan, de hát a „segíteni” az segíteni…

- Oké, menj csak! Köszönöm a segítséget! – mosolyogtam rá, mire kicsit zavartnak tűnt.

- Ah…ha… Szívesen… Na, szia! – lépett ki az ajtón.

- Mi van már megint? – néztem utána. Rájött, hogy rájöttem ennyiből a kis titkára? Talán túlzás volt az a mosoly…

-------------