30. fejezet

Most akkor Ő vagy Én?

A szobába lépve meglepve találtuk szembe magunkat egy kissé züllöttnek tűnő  3487tel… Kapkodva gyűrte épp össze az egyik takarót, mikor beléptünk, és ránk nézve megtorpant egy másodpercre. Majd folytatva a munkásságot a hóna alá kapta, és felhúzta a dzsekije zipzárját.

- Sziasztok! Bocsássatok meg, de ma 7991-senpai kiküldött éjszakázni, úgyhogy rohanok… - azzal már surrant is volna ki mellettünk, miközben sietve megborzolta a hajamat – Ugye minden rendben? – nézett le rám egy mosollyal a szája szélén. Automatikusan visszamosolyogtam, és bólintottam, mire nyúlt az ajtó felé. Közben félvállról odavetette 3006nak – Vigyáznál Rá, amíg nem vagyok itt? – hallottam, amint valami az ajtónak csapódik. Ahogy hátrapillantottam, a vizes srác karját láttam meg, amint ellen tart az ajtónak.

- Figyelhetnél Rá jobban is! – mármint rám? Az a gond, hogy már TÚL figyelmes… - Válthatnánk pár szót, mielőtt lelépsz? – ingerültnek tűnik… Kényelmetlen, amikor folyton az Én környezetemben döntenek úgy, hogy beszélgetnek kicsit négyszemközt… 3487 már bólintás közben lökte is ki szinte az ajtón.

- Amint szabadulok, visszajövök! Szia – intett nekem, miközben behúzta maga mögött az ajtót.

Lassan több időt tölt 3006tal, mint velem! Talán… nem! Lehetetlen, hogy bármilyen gyengéd érzelem is legyen közöttük! Hiszen egyfolytában veszekszenek! Vagy esetleg… csak hogy titkolhassák előttem, tesznek így? De ez képtelenség! 3487 szeret engem. Egyfolytában ezt hajtogatja! Ha valami van is köztük, akkor az csupán egy egyoldalú kapcsolat! Azonban… akkor miért ment most is ki vele, hogy négyszemközt lehessenek…? Francba! Tudom, hogy önző vagyok, de… 3487 mégiscsak az én barátom! 3006nak nincs joga egy ujjal se hozzányúlni!

- Minden rendben? – kaptam a fejem a kicsapódó ajtó felé. A belépő srác idegesnek tűnt…

- Időnként elbeszélgethetnél a fejével! – vajon mi történt? Lehet, hogy csak most vallott neki szerelmet, és 3487 visszautasította? – Áh, mindegy… - legyintett egyet kissé lenyugodva – Felejtsd el! – azzal bedőlt az ágyába, és a feje alatt összefont ujjakkal bambulta a plafont. Néhány másodpercig figyeltem, majd hasonlóan cselekedve én is kidőltem. Talán túlzottan elhanyagolom a kapcsolatom 3487tel, annak ellenére, hogy ő ilyen figyelmes és mindent megtesz értem, amit a legjobbnak tart… Jobban meg kéne becsülnöm, hogy vele lehetek… - 8119… - elfordítva a fejem 3006ra néztem.

- Hm?

- Szerinted én jóember vagyok? – mi ez így hirtelen? Legszívesebben a válaszom előtt feltennék neki egy-két kérdést, hogy utána könnyebben ítélkezhessek… azonban jelenleg minden olyan kétséges…

- Nos… van egy-két kellemetlenebb tulajdonságod, de szerintem ha valaki el tudja viselni a folytonos kritikáid, könnyen megszerethet… - valami nem sértő, bátorító jellegű szöveg kell! Talán ha barátságosan válaszolok neki, felhagy afelől, hogy az én barátomra másszon…

- Igen? – még mindig a plafont nézte – Tehát ez a bajod… - hallottam a kicsivel halkabban kiejtett szavait.

- He? – oldalt pillantott rám, majd elmosolyodott.

- Te ki nem állhatod, amikor lehülyézlek… – mi ez az öntelt vigyor?! Idegesítő… Ezzel a szöveggel is próbál engem kétségbe ejteni? 3487 elég jól szokta tűrni a folytonos, bunkó megjegyzéseit… Visszafeküdtem a hátamra. Miért csinálja mindig ezt? Azt hittem eddig, hogy barátok vagyunk… - De hogy ne hívjalak hülyének, amikor sose veszed a lapot? – újra felé néztem. Furán mosolygott és megrögzötten figyelte a plafont. Vajon mit szólna hozzá, hogyha közölném vele, hogy igenis értem, miről beszél? Biztos meglepné a dolog! De ez vajon nem idézne elő gondot? Bár… jobb, ha tisztázzuk az ügyet, minthogy ebben a látszólag baráti viszonyban éljünk, miközben a lelkünk mélyén teljesen más a helyzet…

- Tisztában vagyok a dologgal… - sóhajtottam fel, én is a mennyezetre tekintve, mire éreztem magamon a meglepett szemeit – De én szeretem 3487et – megint elfordította az arcát. Biztos kiakadt, mert tudja, hogy esélye sincs…

- Bocs, ha ezzel bármi kellemetlenséget okoztam… - a szemem sarkából csak egy keserű mosolyt láttam. Ennyitől feladta volna a barátom üldözését? Talán csak azt akarja, hogy 3487nek jó legyen, ezért akarta hallani, hogy valóban szeretem-e… De mindamellett, hogy ezt mondtam, még mindig úgy érzem, Senpai egy szavára már ugranék… Undorító vagyok… - Igazából tudom, hogy én nem vagyok olyan biztos pont, mint ő, hiszen vizes vagyok… De valahogy képtelen vagyok túltenni magam rajtad! – nos igen. Egy hónapja zavarom neki a képet szeretett 3487e mellett… Milyen érzés lehet? Talán olyasmi, mintha 2178-senpai összejönne valakivel? Nem bírnám ki… És erre csak pluszként jön, hogy én mindeközben még mindig nem is érte vagyok oda… Belecsúfítok a képbe. Tönkreteszem két ember boldogságát azért, hogy magamat bevédhessem…

- Nekem kéne talán bocsánatot kérnem… - szólaltam meg halkan, de nem jött reakció. Ránézve láttam, hogy már alszik. Jól kiüthette a tegnap… És ma is egész sokat járkálhatott ide-oda, hiszen kétszer is összefutottunk délután. Biztos hullafáradt volt, én meg csak rontottam még a dolgokon…

Feltápászkodtam az ágyból, és odalépve hozzá leszedtem a cipőit, és betakartam egy takaróval. Nem is kicsit érzem magam bűnösnek az egészért. Elég kegyetlen lehetett neki minden pillanat, amikor azt látta, hogy 3487tel vagyok… Mi meg szinte mit sem sejtve figyelmen kívül hagytuk…

Visszamentem az ágyamhoz, majd lerúgva magamról az újdonsült bakancsot és megszabadítva magam a farmertől én is a takaróm alá bújtam. Most valahogy olyan fura egyedül aludni… A tegnapi eseménysorozat után olyan, mintha már jó ideje együtt aludnék minden nap a barátommal… Kínos, hogy eddig épp én elleneztem ezt a dolgot, most meg majd meghalnék, ha velem lenne! Annyira hülye vagyok… talán igaza van 3006nak…

Az álmomból ziháltan, izzadtan riadtam fel. Azt hiszem, 3971gyel volt kapcsolatos. Egy-két hirtelen felvillanó kép az elmémben remegésre késztetett. Kézzel-lábbal a takarót szorítva próbáltam csillapítani a nyugtalanító érzést, nem sok sikerrel…

- Hé… - éreztem meg egy meleg tenyeret a fejemen – Csak rosszat álmodtál… - rémülten bújtam hozzá 3006 mellkasához, aki egy másodpercre megrökönyödött, aztán felsóhajtva magához ölelt – Semmi gáz… Én itt vagyok… - bármilyen kínos is, képtelen vagyok jelenleg parancsolni magamnak, hogy ne ezt csináljam. 3487 mindig megvéd. El vagyok kényeztetve… - Basszus, de édes vagy… - hallottam halkan a hangját, miközben az állát a fejem tetejére rakta, kicsit szorosabban ölelve. Az agyamban halványan villogni kezdett a vészjelzés, de a testem nem reagált – Csak… még egyszer… - az egyik keze az arcomhoz ért, majd azt felfelé fordítva éreztem a bőrömön a lélegzetvételét is. Ahogy rémülten tudatosult bennem, hogy mit is tervezhet, szorosan összeszorítottam az ajkaimat. Mégis mi a franc ez?! – Sajnálom! – rándult meg egy másodpercre, mire elengedett. Végre átvéve a testem felett az uralmat, odébb húzódtam tőle. Mi folyik itt? Mit akart tőlem?! Éreztem, ahogy feláll az ágyról, majd hallottam a távolodó lépteit a mosdó felé. Az ajtó záródásának hangjára kétségbeesetten összehúztam magam, átölelve a térdeimet. Mi a franc történik…?

-------------

7991: 3487 senpaia