50. fejezet

Ez már nem kapcsolat…

- Jobban vagy most már? – kérdezte, miközben már hazafelé tartottunk. Evés alatt csendben ültünk végig egy szinte üres sarokban. Nem is jött oda hozzánk senki… biztosra lerítt rólam, hogy padlón vagyok…

- Kicsit… - lépdeltem tovább mellette, félig-meddig a karjai között. Olyan gyerekes vagyok! De akkor is kell valaki, aki megvigasztal…

- A senpai mondott valamit, amivel felzaklatott? – kezdett lassan faggatózni. Végül sosem ismertem be eddig 3487nek az érzéseim 2178 felé… Most kéne ezt megtörnöm? Vagy talán le kéne mondanom arról, hogy valaha is elmondjam…? – Tudod… tisztában vagyok vele, hogy néha, mikor kiborulsz, teszel ezt-azt… Szeretném, ha tudnád, hogy nem neheztelek emiatt Rád! – francba! Miért kell ezt elkezdenie? Azt se tudja, miről beszél! Ha megtudná, hogy 4387 csak egy volt, a sok közül…

- Miért nem neheztelsz rám? Nem érdekel, hogy lefekszem másokkal? – kissé kiborító, hogy félvállról veszi, hogy megcsalom…

- Én voltam a hibás… - bambult a földre.

- Mégis hány évesnek nézel?! Azt hiszed, bosszút állok rajtad, vagy mi? – idegesítő… nagyon…

- Sajnálom… vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit…

- Ne szórakozz velem… - álltam meg egy pillanatra, megválva a körém font karjától. Hátrafordult, és nézett engem – Ha valami bajod van velem, akkor mondd ki végre, nyíltan! – ordítottam rá, mire éreztem, hogy egy-két körülöttünk lévő ránk figyel.

- 8119… - nyúlt finoman az arcom felé, mire elcsaptam a kezét.

- Szakítani akarok...

- Miért? – kérdezte meglepően nyugodt hangszínen maradva, mire kezdtem tényleg megijedni…

- Hát mert… szabadabb akarok lenni…

- Megmondtam, hogy nem zavar, hogy mit csinálsz, amíg az enyém vagy… - hülye! Épp ez mutatja, hogy már nem a tiéd vagyok… - Na… Ne csináld ezt…! – nyávogta, miközben újra az arcom felé nyúlt.

- Kurvára nincs rád szükségem! Hagyj békén! – ordítottam rá, mire felhagyott a mozdulattal.

- 8119! – nézett rám kissé megszigorodott kifejezéssel – Ha tényleg ez a vágyad, akkor távolságtartóbb leszek… De ha bármi bajod lesz legközelebb, le se vakarhatsz majd magadról!

- Nincs jogod feltételeket szabni! Veled voltam egy hónapig. Köszönöm az emlékeket, de most már legyen ennek vége! – talán túl sokáig maradtam vele… Jobban át kellett volna gondolnom anno, mit teszek, mikor egy olyan sráccal kezdtem járni, aki szerelmes is belém!

- Nincs jogom feltételeket szabni?! – elkapta az egyik csuklóm, és erősen tartva elkezdett maga után ráncigálni - Örülnöm kéne annak, hogy egyetlen hónapot Veled tölthettem?! Olyan nagy kérés Neked, hogy ha már viszont nem is szeretsz, legalább velem maradj?! – ideges… de végülis… ha most levezeti rajtam a feszültségét, biztos kicsit lenyugszik… csak hagynom kell magam, bár már iszonyatosan kikészít ez a srác! – És ha nincs rám szükséged, mégis miért jössz folyton hozzám bőgni!? Az agyamra mész!

- Akkor… miért nem hagysz békén?! – olyan tempóban rángatott fel a lépcsőn, hogy alig álltam a lábaimon. A kérdés megválaszolatlanul lebegett a levegőben – Te is szakítani akarsz igazából, nem? – nevettem kínomban – Tisztában vagy vele, hogy ez nem kapcsolat, ami köztünk van, csak nem mered beismerni magadnak – azt hiszem, fején találtam a szöget, mert némán ráncigált tovább. A szoba üres volt, mikor benyitott, majd behúzott az ajtón. Kicsit pihegtem, majd rá se nézve kérdeztem – És most? – éreztem, ahogy átöleli a derekam, és magához von. Békülős szex… Az ajkai lassan az enyémekhez értek, majd lágy csókba kezdtek. Engedve neki, hagytam, hogy irányítson. De a csókja változatlanul visszafogott és érzéki volt. Bár ha ez indítja be most… A nyaka köré fontam a karjaimat. Ahogy a hosszú, nem igazán a hangulathoz illő jelenetnek véget vetett, rápillantottam.

- Mert szeretlek… - döntötte a homlokát az enyémnek. Mi? Mi ez a „mert szeretlek”? Hagyjuk… nem akarok a bonyolult kis világába betévedni. A hajába túrtam hátulról, és újabb csókot kezdeményeztem. A beszédet hanyagolnunk kéne, mert így csak megzavarodik szegény… De nem igazán akarta hagyni, hogy elfajuljak. Szétválasztotta az ajkaink, és úgy mondta – Az előző csókod jobban élveztem…

- Mert rossz ízlésed van… - fordultam el duzzogva. Még 4387 is elégedett volt velem! Nincs alapja leszólni a csókomat!

- Szerintem nincs gond az ízlésemmel… - hajolt újfent a számra, és megint lágyan csókolt. Kezdtem úgy érezni, hogy távolabb állunk egymástól, mint valaha is hittem. Ez egyáltalán nem izgató… - A legszívesebben kiközösítenélek magamnak… - suttogta a fülembe- De ismerve Téged, ezzel csak ellenszenvet váltanék ki Belőled… - egyik kezem végigvezettem a mellkasán. Csináljuk már, mert csak kényelmetlenül érzem magam! – Hé! – fogta meg a kezem finoman – Beszélni szeretnék Veled, nem egyebet.

- Beszélni? – pillantottam rá meglepetten. Azt az utcán is megtehettük volna… Egyértelműen ágyba akart vinni…

- Persze. Ha lefekszünk, mégis mi változna ezen?

- Te – böktem ki rögtön – Lenyugodnál végre…

- Csak azt ne mondd, hogy Te a magad lenyugtatása céljából fekszel össze fűvel-fával…!

- Hát… - francba! Mégis milyen érv ez? Persze, hogy megnyugtató, ha egy időre az élvezetek mezejére térve elfeledkezünk mindenről! Mégis mit kifogásol ezen ennyire?!

- Komolyan… ennél még bosszúból is jobb lenne! – fogta a fejét értetlenül. Az ő baja, ha nem tudja kellőképp átérezni a gondolataim! Mások is vannak, akik feszültség levezetésképp szexelnek… - Néha egyáltalán nem tudlak megérteni… De kíváncsiságból: jobb lett tőle valami az életedben?

- Persze, hogy nem… - fordultam el vörösen. De legalább egy időre békén hagynak a gondolataim…

- Butus vagy… - ölelt át hátulról, de nem engedett megszökni belőle.

- Ne mondj ilyeneket!

- De most vallottad be, hogy tévedtél.

- Dehogyis! – vagyis… talán…

- Látod, hogy szükséged van rám… - ölelt szorosabban magához.

-------------