36. fejezet

Mikor valaki hiperszexuális…

Jó érzés, ha szeretnek. De rossz érzés, hogy képtelen vagyok viszonozni… Ez járt a fejemben, miközben hagytam, hogy 3487 öleljen. Annyira hülye… Miért képes elfogadni, hogy kihasználom? Ennyire fenomenális lennék az ágyban, vagy mi? Nem értem… És még csak számon se kéri rajtam igazán, hogy miért nem szeretem szerelemmel! A viselkedésével csak azt éri el, hogy az önbecsülésem még inkább a mélybe süllyedjen. Undorodom attól, amit csinálok…

- Öltözzünk vissza… - mondta halkan, megcirógatva az arcom közben.

- Miért? – nekem jól esett meztelenül is az ölében kuporogni…

- Az előbb az a fapofa senpai sétált erre... – 2178?! Elsüllyedek szégyenemben… - aztán amint meglátott minket, visszafordult. De azért kicsit kínos volt… - sietve másztam ki a karjai közül, és kapkodtam magamra a ruháimat. Miért pont most kellett Senpainak a partra jönnie? Így nem csoda, ha nem veszi komolyan az érzéseimet! Olyan lehetek a szemében, mint valami kurva… - Hé! – ölelte át a derekamat – Ennyire azért nem komoly a helyzet… - hogy ne lenne komoly?! Senpairól van szó! – Csak meglepett, hogy mást is látok errefelé… Rajtad kívül nem nagyon szoktak lejárni ide az emberek… - ezzel tisztában vagyok. De vajon mit kereshetett itt Senpai? Van rá esély, hogy meglátott engem, mikor errefelé tartottunk, és utánam jött? Kellemes gondolat, de talán nem kéne magam hamis álmokban ringatnom… Ha látott, azt is látnia kellett, hogy 3487 a karjaiban vitt… Akkor meg mégis mi oka lenne lejönni? Azonban figyelembe véve, hogy nemrég fejeztük be kéjes vágyaink kielégítését… Biztosan hallotta, mi folyik itt! Mindig is kifejezetten hangos vagyok. Lehetetlen, hogy ne tűnt volna fel neki, hogy mi történik itt! De akkor mégis miért sétált el idáig, majd fordult vissza?

- Menjünk vissza… - mondtam, közben finoman leválasztva magamról a kezeit.

- Hogyhogy? Egyfolytában idekinn lógsz, ha tudsz... Ugye nem a senpai miatt? – talán sejt valamit…? – Nem kell foglalkoznod vele! Attól még, hogy egyedül van egy szobában, biztosra veszem, hogy épp elégszer látott már párokat szeretkezni. Nem hinném, hogy kifejezetten érdekelné, hogy épp mi voltunk itt jelenleg – vajon be kéne vallanom neki most, hogy mi is a probléma? Ha nem teszem, talán faggatni kezd, és akkor rosszabbul járok… De még mindig el se tudom képzelni, hogy képes lenne ilyesmit elfogadni… - Bár ha menni akarsz, nekem mindegy… - azzal hallottam, ahogy öltözködni kezd. Talán nem próbálja meg kiszedni belőlem az igazat… Akkor egy darabig minden egyszerűbb lenne… - Mehetünk? – támasztotta az állát a vállamra.

- Ühüm… - bólintottam kicsit felriadva a gondolataimból. Összekulcsolta az ujjainkat, majd mellettem lépdelve elindult. Mosolyogva nézett előre. Talán tényleg csak azért szeret, mert szexuálisan kellőképp ki tudom elégíteni…? Habár… eleinte ő volt, aki visszafogottan próbálkozott be nálam. Rossz érzéssel tölt el, hogy hogy megrontottam…

- Rég nem tűntél ennyire felszabadultnak szeretkezés közben… - úgy látom, hogy a kapcsolatunkba hihetetlen változást hozott, hogy kevesebbet beszélek… A beszélő szerepet ő csak szex közben tudja felvenni, vagy mikor épp nem így történik, akkor pusztán felemleget intim dolgokat… - Nagyon örültem neki, hogy olyan boldognak tűntél! – ne mosolyogj így közben… zavaró… - Kicsit irigy is vagyok, hogy korábban nem csináltad így velem, míg másokkal igen… - komolyan nem tud jobb témát felhozni?! Idegesítő egy perverz vált belőle... – 4813mal is… megtetted anno…? – ne hozz kínos helyzetbe! Miért kell felemlegetni egyáltalán ilyesmit…? Még csak nem is jártunk! Bár talán vele többet voltam együtt, mint magával 3487tel… És szegény csak annyit kérdez, hogy egyáltalán lefeküdtem e vele valaha…

- Igen… de pusztán alkalmi dolog volt! – próbáltam védeni magam. Bár ez csak a múlt… 3487nek már el kellett fogadnia ezt, ha tényleg szeret…

- Szóval még az a fura, szemüveges fazon is látott már téged úgy…? – egy másodpercre egészen depressziósnak tűnt… De 4813 valóban remek alkalmi partner volt. Nem épp a zsánerem, de azért nem nézett ki rosszul… Elég szabad lelkületű volt, így bárhányszor felkerestem, „kisegített”. Valahogy mindig megoldotta, hogy ne zavarjon minket senki, és felettébb kellemes volt vele az ágyban… Mindeközben, mint embert, képtelen voltam megérteni! Unalmas alak volt, aki egyfolytában csak munkatémában volt hajlandó beszélni…

- Felesleges ezen rágódnod! – bújtam a karjához, kicsit lenyugtatva őt – Most a Tiéd vagyok, nem? – egy pillanat alatt éreztem, ahogy a pulzusa az egekbe ugrik. Egyszerűbb kezelni, mint annak idején hittem… Egy-két szó vagy mozdulat elég neki, hogy kutya módjára kövessen…

De mindez a „meghitt” sétálgatás véget ért egy másodperc alatt. Az utcára visszaérve egy, a parthoz közeli ház falának támaszkodó alakra figyeltem fel, mikor már csupán néhány lépésnyire voltunk tőle… Borostyánszín szemei a cigarettája izzása mellett megvetést tükröztek, ahogy a tekintetünk egy pillanatra találkozott. Érzéketlenül, szemrebbenés nélkül nézett rám, miközben én fülig vörösödve szuggeráltam a földet, hátha gyorsan megnyílik alattam, és elnyel. Vajon átlát rajtam, hogy kihasználom 3487et, és azért érdemlem ezt a pillantást? Vagy pusztán, amiért miközben neki csorgatom a nyálam, ezzel a sráccal döngetem magam? Bármelyik is az igazság szerinte, egyre jobban arra ösztökél, hogy megfojtsam magam egy kanál vízben… Az az észbontó szempár, ahogy rám vetül… Oda akarok rohanni hozzá. A nyaka köré vinni a kezeimet és forrón csókolni az ajkait, közben reakciót várva az érzéketlen, borostyán csodáktól. Teljes testemmel az izmos alakjához simulni, amíg csak rá nem tör a kéjvágy, és támad le ő maga. Onnantól kezdve pedig már az sem érdekel, hogyan tesz a magáévá! Ha ahhoz van kedve, tőlem bármiféle játékszert is használhat. Akár a lelke mélyén esetlegesen lakozó, szadista vágyait is kiélheti a testemen! Ha csupán egy alkalomnyi időt is hagy nekem, mert felfal az aktus közben, azt se bánnám! Sőt! Azt kívánom, hogy tüntessen el erről az egész világról! Marcangoljon szét! Azt akarom, hogy minden apró porcikám az övé lehessen…

- Minden rendben? – rázta meg kissé a vállam 3487. Pusztán a gondolataim teljesen beindítottak! Nem bírom letörölni a képemről ezt a fanatikus vigyort… - 8119… - elém fordult, mire próbáltam lehajtani a fejem, hátha nem zargat tovább, és kicsit ki tudom zárni őt az elvadult képzeletemből. Egyik kezével az állam alá nyúlva felemelte az arcom – Mi történt…? – igazából nem tudtam eldönteni, hogy az őrültnek tűnő mosoly vagy a keserű könnyek miatt teszi fel ezt a kérdést…

-------------