43. fejezet

A másik ’87

Idegtépő tud lenni, amikor egyszerre ketten fordulnak ellenem. És mi az, hogy tartsam távol magam 7480tól, meg hogy ne csapongjak ki annyit? Mik ők? A szüleim? Ne ők mondják már meg, mit is csináljak! Képes vagyok magamtól is döntést hozni. Nem kell a segítségük!

Nem kifejezetten nyugodt léptekkel szeltem az utcát, bár fogalmam se volt, merre tartva. Mindkét idióta otthon lesz feltehetőleg… Legalábbis 3487 most biztosra nem megy át 4522höz. 3006 meg amúgy se túl társasági lény tudtommal, hogy bárkivel ellógjon. Valószínűbb, hogy a szobában vagy egyedül találom valahol…

- Hé, Kölyök! – hallottam mögülem, mire kérdően hátrapillantottam, egyáltalán nekem szól-e. Legnagyobb megdöbbenésemre 4387 volt. Ő mit akar Tőlem?! – Te vagy 8119, ugye? – lépett hozzám közelebb. Valójában távolról már láttam, de mivel próbáltam nem kifejezetten kapcsolatot teremteni egy ilyen alakkal, nem nagyon néztem még meg közelebbről… pedig hogy őszinte legyek, tényleg jól néz ki. Nem csodálom, hogy annyi ember él a lehetőséggel, hogy vele tartson…

- Ühüm… - bólintottam néhány másodperccel később, közben akaratlanul is rajta felejtve a szemeimet.

- 2037 üzeni, hogy most már szívesen viszontlátná a cuccait – tényleg! Ők szobatársak… és még mindig az ő farmerében és bakancsában lézengek…

- Öhm… oké. Még ma visszaadom neki… - ez a srác valami hihetetlen már látványra is!

- Bocsi, de miután engem ugráltat, örülnék, ha minél előbb visszajuttathatnám neki a cuccait… - és még csak nem is tűnik parasztnak! – Lehetséges volna, hogy visszamész a szobádba, és hozzad a ruháit azonnal?

- Azt hiszem…

- Akkor elkísérlek, ha nem zavar… – lépett mellém, mire még feszültebb lettem. Tudom, hogy egy két lábon járó szexgép, de… Talán épp ezért lenne ennyire szimpatikus? Elindultunk a ház felé – Van barátod? – most mit mondjak?! Nem akarok hazudni, de közben hajt a kíváncsiság!

- Mondjuk… - kérdően rám nézett.

- Mondjuk? – valahogy ki kell hoznom nem túl nyíltan, hogy nyitott vagyok a közeledése felé…

- Elég zűrös a kapcsolatom vele, így… - elég kicsapongó életet élek. Ezt nem mondhatom, mert ennél nyíltabban már ki se fejezhetném magam!

- Nem nyomulni akartam, csak félreértettelek, azt hiszem… - nem értettél félre…

Csendben folytattuk az utunkat, ami elég kínosnak tűnt nekem, de ő teljes nyugalomban lépdelt mellettem. Valójában kissé zavaró is, hogy vele sétálgatok… Ilyenkor mindig megkérdezik másnap, akik láttak, hogy milyen volt… Szegény 6883mal is ez történt… De vajon milyen arcot vágna 3487, ha beállítanék a szobába hirtelen 4387tel? Kezd a kínos érzés helyett kellemes kis várakozás kiülni a gyomromba. Érjünk már oda! Türelmetlen vagyok… Végre célhoz érve nyitottam be az ajtón, berántva magam mögött az udvariasan tartózkodó srácot, hogy majd idekinn megvár. Odabenn egyetlen szempár szegeződött ránk, aki meglátva minket szó nélkül felállt az ágyáról, majd elindult felénk.

- Elnézést! Itt se vagyok…

- 3006! – szóltam utána, de becsapta az ajtót. A mellettem álló srác kínosan toporgott. Miért ő volt itt, és nem 3487?! Bár… nem oszt, nem szoroz.

- Öhm… Bocs. Mondtam, hogy jobb lenne, ha kinn várnálak meg… - kezdett mentegetőzni, mire felnéztem rá a lehető legártatlanabb tekintettel.

- Semmi baj – kissé zavarodottan pislogott le rám – Örülök, hogy bejöttél a szobámba… - vezettem fel a két kezem a mellkasán. 3487 és 3006 se volt épp utolsó, de 4387 tökéletes izomzata egészen megbabonázott… - Ugye nem baj? – bújtam hozzá, átölelve a nyakát végül.

- Csak estére foglaltak le, úgyhogy ráérek… – vezetgette pár pillanatig az ujjait a combjaim oldalán, majd kicsit megemelt, hogy a legközelebbi ágyhoz vigyen, mire a két lábam összekulcsoltam a derekán.

- De ugye nem okozok gondot? 2037 így nem kapja vissza túl gyorsan a cuccait…

- Ennyit ő is tud várni… - a karjaimmal segítve magam kicsit feljebb másztam rajta, mire egy eszméletlen szenvedélyes csókkal ledöntött az ágyra. Amint elváltak az ajkaink, mohón tapadt az idő közben felhúzódott pólóm alá – Te sem unatkozol szabad perceidben… - zavartan ránéztem. Mire gondol? Észrevéve az arckifejezésem simította végig a testem – Tele vagy szívásnyomokkal… szexi… – finoman harapdálni kezdte a fülemet. Éreztem, ahogy egyre jobban beszűkül rajtam a farmer, pedig még alig tett valamit…

- Szállj le róla! – hallottam meg a hangot, mire a bennem hevesen dübörgő vér is megfagyott. Mégis miért van most itt?! 4387 kicsit megemelve a fejét, a fölöttünk magasodó alakra nézett.

- Bocs, de még tart a körünk – meg se bírtam mozdulni alatta. Valamiért elkapott a szégyenérzet…

- Sajnálom a dolgot, de Ő az enyém.

- Nem akarok balhét, de én innen addig ki nem megyek, amíg ezt be nem fejeztük – egyikükre se bírtam ránézni. Rosszul voltam a gondolattól, hogy megint ilyet csináltam volna…

- Rendben – megdöbbentett. Feladja? – Csak egy másodpercre beszélnék Vele…

- Ahogy akarod… - szállt le rólam a srác, mire elkapott a rémület. 3487 nézett le rám néhány másodpercig, mire próbáltam magam a nyakába vetni egy-két könnycseppel a szemem sarkában. Azonban ő, mintha csak előre látta volna a mozdulatom, kapta el a két csuklómat. Nem volt kifejezetten erőszakos, de félelmet keltő…

- Kegyetlen vagy, ugye tudod?

- 3487… - sütöttem le vörösen a szemeimet.

- Azt mondtad, partnert bárhol találsz, de igaz barátot nem… De Én Neked komolyan csak egy partner vagyok?! – remeg az idegességtől. Sosem mondtam neki, hogy különösebb vonzalmat éreznék iránta. Szerettem és kihasználtam, mint pajzsot, de ennyi… Nem Én tehetek róla, hogy ilyen siralmas állapotba került! – Nem sikerül megértenem, hogy valójában mit akarsz elérni! Az előző egy hónapban végig zavart Téged, ha valaki megkörnyékezett vagy bókolt Neked előttem… most pedig ilyen szituációban kell beszélnünk! Mondd meg kérlek, mégis mi változott kettőnk között!? Mit tettem, amivel ezt váltottam ki Belőled?! – ezelőtt én tényleg így viselkedtem volna…? Nemrég még zavart a tudat, hogy úgy alszom együtt vele, hogy közben Senpaijal álmodom… - Mindegy… nem akarlak zavarni… - mosolyodott el keserűen, majd az ajtóhoz lépett. Valamit motyogott az orra alatt, bár valószínűleg csak magának, majd kilépett…

- Minden okés? – ült le mellém 4387 – Hagyjuk ezt inkább?

- Ne… csinálni akarom… - dőltem neki a mellkasának. Egy kis időre mindenről meg akarok feledkezni újból! Jól akarom érezni magam és nem foglalkozni a külvilággal!

-------------