47. fejezet

Programszervezés

A vizesek nem sokkal később mind leléptek. Vagyis majdnem mind… 1792t sehol se láttam, bár meg tudom érteni, hogy egyelőre nem sok hasznát vennék munka közben és még nem áll kellően biztos lábakon egy újabb kihívásra. Nem akartam felőle kérdezni 7480tól… Az elmondottak után valahogy kezdtem rosszul érezni magam vele. Nem akarom, hogy belőle is egy reménytelen szerelmes váljon, habár jelenleg azt vallja, nem akar az lenni…

Egy darabig a parton sétálgattam, mert ott nyugalom volt és egyedül lehettem. A reggeli, friss levegő is kellemesen tisztította meg kicsit a fejemet. Azonban lassan vissza kéne mennem szervezkedni… A pár „szabadnapom” után semmi kedvem dolgozni! 3971 nélkül még unalmasabb lesz a dolog… Arról nem is beszélve, hogy most még a segítségére sem számíthatok! Be fog teríteni a munka…

Beletörődve sóhajtottam fel, majd indultam meg céltudatosan a raktárépület felé. A körülöttem táncoló napsugarak közben a bőröm cirógatva próbáltak maradásra késztetni, de magamban heves ellenállást mutatva, rezzenéstelen arckifejezéssel folytattam az utam. Ahogy beléptem a többi épülethez komoly hasonlóságot mutató szürkeségbe, elbizonytalanodva torpantam meg: csak 7655-senpai olvasgatott odabenn egy kupac papíron ülve. Ahogy beléptem, rám pillantott:

- Jó reggelt, ’19! – mosolygott rám barátságosan, mire egy bizonytalan köszönés után közelebb mentem hozzá – Az elmúlt napokban kissé lecsökkent a létszám… - vezette végig a tekintetét az üres helységen.

- Na de, miért…? – ha csak Senpai és én vagyunk itt, még annyira se várható bármi érdekes, mint eddig hittem… 7655 felsóhajtott.

- Sokakat érzékenyen érintett a fekete fény… vagyis inkább a vizesekért küldött kis csapat eltűnése… - dörzsölgetni kezdte kialvatlan szemeit – De idővel túlesnek rajta. Mindenkit váratlanul érintett a dolog, azonban csak így nem ragadhatnak le és eshetnek kétségbe! Ami megtörtént, megtörtént… - talán Senpai engem akar bátorítani ezzel a szöveggel? – Á, ’24! Jó reggelt! – intett az ajtó felé, ahol épp megjelent a vörös srác.

- ’reggelt! Senpai! 8119! – biccentett egyet-egyet felénk, majd leült a megszokott kis helyére – Végül a tegnapit nem fejezte be senki, igaz? – kérdezte, miközben vadul nyálazni kezdett egy nagy adag papírköteget.

- Nem igazán… - sóhajtott 7655, és ő is visszatért a dolgához, miközben felém nyújtott egy pár oldalas tervet – Ezt nézd át, kérlek! Holnap estére szeretném, ha minden tökéletes lenne, mire visszaérnek a vizesek… - átvettem a papírokat, majd távolabb leülve vetettem rájuk néhány pillantást. Azt se tudom igazából, miről lenne szó… Igazából elég irritáló ez a kihaltság, illetve a tudat, hogy hármunk közül ők itt nyuvadtak a legnehezebb percekben is, míg én most voltam csak képes idelátogatni…

- Hé… - zökkentett ki 3324 a munkából egy fél óra múlva, miközben már gondolatban egészen jól festett pár ötletem a programmal kapcsolatban… felnézve rá megállapítottam, hogy ő sincs jelenleg topformában… - Te rendben vagy? – mi ez így hirtelen?! – 3971 eltűnése gondolom rosszul érintett…

- Már jobban vagyok… - sóhajtottam kissé megkönnyebbülve, visszagondolva, hogy 1792 segített túllépni a problémán.

- Ennek örülök – mosolyodott el – Szükséged van segítségre, vagy megy magától is? Gondolom, nem könnyű ilyen hirtelen visszatérés után belemerülni a munkába…

- Megköszönném a segítséged! – mosolyodtam el, mire mellém ült.

- Az alapterv az én kivitelezésem volt… - kezdte el a papírt bökdösve kibontani a gondolatait, miközben én hevesen bólogattam és bele-bele szóltam. Ahhoz képest, hogy ő csak az „alap”-ot adta, elég szorgos volt… - Eszembe se jutott, hogy mind az öt senpai fellépjen… Pedig szuperül hangzik! – veregetett vállba az ötleteimet nézve, bár ez volt az első, amit a rengeteg pontból megdicsért… - Ha már itt tartunk… - közelebb hajolva súgta csak – A mi senpaiunk se igazán örvend most jó egészségnek. Lényegében a fekete fény óta csak én jártam be dolgozni, így sok mindent a nyakába vett, miközben őt is sokkolta a helyzet, ugyanúgy, mint mindenki mást… - ahogy ránéztem, rögtön szembetűntek a táskás szemek, és a szokatlanul görnyedt tartása… azt az érzést keltette bennem, hogy Senpai megtört lelkileg…

- És mi mit tehetnénk? – pillantottam vissza a vörösre, aki hasonlóan fáradtságtól elnehezedett tekintettel figyelt engem.

- Szeretném, ha legalább ezt a programot sikerülne olyan jóra kialakítani, hogy egy áttekintésnél ne kelljen többet foglalkoznia vele… Így is 2178 is teljesen rászállt, mióta 2879-senpait csak rajta keresztül érheti el. Idegesítő az a fickó… - 3324 valamiért mindig rossz véleménnyel volt 2178-senpai felé…

- Persze – biccentettem elmosolyodva – Mindent beleadok, hogy jól sikerüljön! – visszamosolygott megveregetve a hátamat, majd egy köteg papír fölé visszaült. A látványától, ahogy keményen dolgozik a jólétünk érdekében, akaratlanul is 3971 buzgósága jutott eszembe… Még a legnagyobb káosz közepén is képes volt tiszta fejjel gondolkodni, és még akkor se vetette le a megnyugtató, biztos mosolyát!

Hevesen irkáltam a papírra újabb ötletek kivitelezési lehetőségeit, miközben magamban próbáltam elképzelni az egész összhatását. Életemben nem csináltam ilyen komolyan a feladatom… kissé szégyellhetném is magam miatta… De most ilyesmire nincs idő!

A holnap esti program alapvetően nem nagy durranás… Egy-két tehetségesebb idekerülőt összeterelünk, és színpadra állítunk. Az öt senpaiunk, akik amióta idekerültek, lényegében ebből „élnek”, lesznek természetesen a középpontban. Kissé önteltek, ha összességében nézzük őket, de valójában emellett is felnézek rájuk, amiért tehetségesek… Én sose válhatok olyanná, mint az az öt… De hát, nem is erre születtem. Bár jól esne, ha hozzájuk hasonlóan, én is megtalálhatnám a helyem ebben a világban…

-------------

1792: 3971 párja, vizes

2879: főbb senpai, 7655 párja

3324: programszervező

7655: a programszervezők senpaia