Prológus

Egy szám vagyok. Mint mindenki más is körülöttem. Nem is tudja igazán egyikünk se, miért is vagyunk itt. Ami bizonyos, hogy bármit is teszünk, bárhogy is kutatunk valamiféle válasz után, semmi újat nem tudunk meg. Mindenki, aki újként bekerül ide, szinte új emberként, mit se tudva eddigi életéről ébred fel. Mindegyikünk jobb lapockáján egy négyjegyű szám díszeleg. Ez a legfontosabb a számunkra. Ezen a „néven” nevez az összes többi szám tulajdonosa. Nincsen más nevünk, hisz a múltunkba veszett minden egyébbel együtt… Ez az azonosító kell ahhoz, hogy megkapd az ételfejadagod, hogy havonta megkapd az új ruháid, illetve az első napodon megmutatja, melyik szobába kerülsz. Ez kissé kaotikus és számomra teljesen értelmetlen, ahogy beosztanak minket. Vannak szobák, amelyek üresen állnak, de olyanok is, amikben már hét-nyolc ember él. A számaink cseppet se összehangoltak. Olyan ez, mint egy szerencsejáték; a dolgok teljesen véletlenszerűnek tűnnek.

Az új emberek megint csak egészen random bukkannak fel. Volt már, aki a háztetőn ébredt. Volt, akit a víz sodort partra. Én, személy szerint az egyik vezetőnk ágyában keltem fel… Talán mondanom sem kell, hogy meglepte, mikor meztelenül kilépett a fürdőből, és egy sokkoltan az ágyából pislogó kissrácot pillantott meg.

8119 vagyok. 2178 pedig az a bizonyos „senpai”, akinek a lakásában ébredtem. Nos… én isteni sugallatnak akartam venni a dolgot, de… amilyen pechem van, kifogtam az egyetlen olyan férfit erről a helyről, aki a legnehezebb eset kapcsolatok terén. Bár nincs jogom panaszkodni… a szobánkban én vagyok a legfiatalabb, ami nagy előny, és megkönnyíti a szexuális életem fenntartását.

Velem él a vidám és segítőkész 1024, a csendes és nagyon-nagyon kritikus 3006, a félénk és imádnivaló 1862 és a jelenlegi barátom, a kissé komoly és magának való 3487. Bocsánat, hogy ilyen tömören daráltam le az adatainkat! Elhiszem, hogy külső szemlélőnek nehéz megjegyezni ezt a sok számkombinációt… De mivel nekünk együtt kell élnünk ezekkel, sokkal egyszerűbben megmaradnak.

Óh, és majd elfelejtettem a legfontosabb dolgot megemlíteni! Ezen a helyen csak férfiak vannak. Ez eleinte mindenki számára nehéz… Mi több; nem egy homofób srác is érkezett már ide. Azonban idővel mindenkit megtör a rendszer, és beadja a derekát. Talán ha ez nem így lenne, egy tökéletes társadalom lenne itt! Mindenki szorgosan dolgozik, de mellette kellően akad szabadidőnk és lehetőségünk a szórakozásra. Nem kell tartanunk egymástól, hiszen nincs mit elszedni az emberektől. Békésen éldegélünk és az előbbiekben vezetőknek, illetve senpaioknak nevezettek segédkeznek az újaknak beilleszkedni. Semmi szó sincs arról, hogy parancsolgatnának felettünk! Ők vannak itt a legrégebb óta, így szinte magától értetődő, hogy segítenek rajtunk. Persze mindenkinek vannak hibái, senki sem lehet tökéletes. Én, 8119 például az eddig itt eltöltött majd egy teljes évem alatt, nem egy srác ágyát megjártam már… Nem csak én vagyok ilyen, de az biztos, hogy mióta 3487-tel együtt vagyok, hű maradtam hozzá. Nem egyszer elsuttogtuk már egymás fülébe, hogy örökké együtt maradunk, amíg csak létezik ez a világ, de én tudom magamról, hogy bármennyire is szeretem Őt, ha akárcsak egyetlen alkalommal is meghallanám 2178-tól, hogy szeret, olyan gyorsan pártolnék el 3487-től, mint a villám. Szégyellem is magam emiatt. De nem bírok ellenállni a senpai borostyán sárga tekintetének! Ő annyira, de annyira a zsánerem…

-------------

8119: a főhős

2178: a borostyánszemű senpai

3487: 8119 jelenlegi barátja és lakótársa